Csöndben, de annál érdekesebb események között zajlott le a német kancellárválság. Hertling, kinevezése egyike a legjelentősebb politikai eseményeknek. Bismarck örökébe a bujor centrum vezére került és az egymagában olyan jelentőségű esemény, amely messzire hirdeti az összes német törzsek egységét.

De legjelentősebb momentum e kinevezésben mégis az, hogy Hertlinggel nagy multtal biró parlamenti férfiu került a kancellári székbe és pedig a pártokkal való előzetes tárgyalások után. Ez, ha formailag nem is, de lényegében Németország parlamentizálását jelenti, amit Wilsonon át az entente és Németország tulnyomó nagy része követelt. Ez a kérdés a német alkotmány szövetséges jellege miatt közel sem oly egyszerű, mint más országokban. Maga Hertling is régebben azok közé tartozott, akik a szövetséges alkotmányon semmiféle változást nem akartak megengedni. Hogy most mégis közeledett a többségi pártoknak ehhez a követeléséhez, az nagyobb lépést jelent Németország parlamentizálása felé, mint bármilyen formaszerű engedmény.

Az uj kancellár teljesen a többségre fog támaszkodni. Először történik Németországban, hogy a birodalmi gyűlés bizalmi vivát indít egy uj kancellár kinevezésénél és először történik, hogy Vilmos császár a többségi pártokkal való, bár közvetett tárgyalás után nevezi ki a birodalmi kormány fejét. Michaelis kinevezésénél éppen az volt a többségi pártok legnagyobb sérelme, hogy a kinevezés megkérdezésük nélkül történik és Michaelis már mint kancellár tárgyalt velük. Most fordítva történt. Először a pártok szabták meg feltételeiket és a császár csak akkor írta alá a kinevező okmányt, amikor a harmónia meg volt a kinevezendő kancellár és a birodalmi gyülés többsége között.

A belső politikai jelentőségén kivül fontos ez külpolitikai szempontból is, elsősorban a béke szempontjából. A császár nem az entente, de a német nép kivánságát teljesítette ugyan, de ezzel eliminálódik az entetenak az a legsűrűbben hangoztatott követelése, hogy csak parlamentáris német kormánynyal áll szóba. Wilson se mondhatja, hogy az uj német kormány nem képviseli a német nép többségét. Annyira képviseli, hogy szó van arról is, hogy a legszélsőbb párt is belép a kormányba, és a Hertling-kabinet lassanként teljesen parlementáris, koaliciós kormánynyá alakul. Olyan esemény lenne ez, melynek jelentőségét a béke szempontjából különösen hangsulyozni kell.