Dtum
Login with Facebookk
1917 | November

A korlátlan szabadság

Aminthogy a repülőgép és a légjáró egyéb alkalmatosságok idők multán le fogják dönteni az országok határait, lerombolják a vám sorompókat, s szabad lesz az ember mozgása, megszűnik a röghöz kötöttsége, a dróttalan távíró a szó szabad repülését fogja eredményezni, a helyhez láncolt ember szava nyer korlátlan szabadságot.

Már a mostani világháború igazolta ezt az állítást, ugy a repülésre, mint a távíróra. A repülőt nem gátolja az ellenséges front helye, de még a tenger sem, oda megy, ahova akar, a távíró sincs már annak a veszedelemnek kitéve, hogy elvágván a vezetéket, megszűnik az élet. A németek az angolok legádázabb, legborzalmasabb blokádja, a kábelek elvágása ellenére is beszélgetnek Amerikával.

A dróttalan távíró ma az az eszköz, amellyel csatát nyer az, aki föl tudja, használni. E kép az osztrák-magyar hadsereg dróttalan távíró-állomását mutatja be, amint azt a táborban a katonák kezelik. A figyelmes szemlélő, a kép és az alább következő rövid magyarázat után nyomban megérti a dróttalan távíró berendezését és kezelését.

Azt műiden ember tudja, hogy a huzalos telegráf akként működik, hogy a huzalba elektromos áramot bocsájtunk, ez a huzal az áramot elvezeti oda, ahol a huzalnak vége van - vagy közben is elhelyezett leágazásig, ezeken a helyeken az elektromos áram rezgéseket okoz valamely érzékeny készülékben s ezekből a szabályos rezgésekből a hozzáértők szabályos olvasnak le. A jeleknek szó és betű értelmük van, a távírás, távbeszélés tehát lehetséges.

Ha már most az elektromos áramot nem huzalba hanem a keletkező, vagy előállított elektromos áram a szabad levegőbe kerül, ott is tovaterjed a levegő közvetítésével, ott is elszáll, elér bizonyos távolságra, s ha ott is felállítunk érzékeny szerszámokat, ezekben is keletkeznek rezgések, amit a levegő közvetítésével kibocsájtott elektromos áram okoz. Ha ezek az áramok szabályozottak, pontosan olyan rezgéseket okoznak a megérkezés helyén, mint amilyenekkel útnak bocsájtották. Az elektromos hullámok tehát kisugároznak a térbe, a messze távolban elhelyezett készülékre hatnak és észreveszik, rendbe szedik, értelmezik őket. Az elektromos hullám sebessége körülbelül ugyanannyi, mint a fényé, másodpercenkint 300.000 kilométer.

A dróttalan táviró rövid és hosszú hullámokat is tudnak előállítani. Kis távolságra hat milliméter hosszú, nagy távolságra háromszázméter hosszu hullámokat bocsájtanak ki, de tízszeresére is emelhető a hullámhossz. Így történik azután, hogy minden géprendszer más és más fajta hullámhosszú árammal dolgozik. A hullámok hosszabb, vagy rövidebb ideig tartó rezgése a Morse ábécét adja s ez internacionális. Az áramot - mint a táborban is hordozható géppel is elő lehet állítani, szikra helyett, mint itt is elektromos ív tonnájában, ehhez szolgál a kocsin is látható dinamogép. Ezidőszerint mintegy 2000 állomás van a földön, s bár van nemzetközi egyezmény a kezelésre, a háboru alatt ezt is felrugták, mint minden más egyezményt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98