Dtum
Login with Facebookk
1917 | Október

Grecsák igazságügyminiszter lemondása


Rendkivüli minisztertanács.

A képviselőház keddi ülését mindenféle nagy érdeklődés előzi meg. Egész sereg fontos kérdésnek kell eldőlnie a most kezdődő tárgyalásokon. Ezen az ülésszakon kell eldőlnie a választójog sorsának, most fog kitünni, hogy tud-e többséget szerezni a Wekerle-kormány, vagy pedig kénytelen lesz a házfelosztás eszközéhez nyulni. Ezenfelül egy aktuális válság is elintézésre vár: a Vázsonyi-Grecsák ügy, a mely tagadhatatlanul válságos stádiumba lépett.
Wekerle Sándor miniszterelnök vasárnap reggel Budapestre érkezett. A miniszterelnök tegnap külön kihallgatáson volt a királynál és a képviselőház elé kerülő ügyeken kívül referált őfelségének a Vázsonyi-Grecsák afférról is. Vasárnap délben tanácsokozott Vázsonyival és egyuttal intézkedett, hogy hétfőre rendkívüli minisztertanács üljön össze. Ezen a minisztertanácson döntésnek kell történnie Grecsák igazságügyminiszter ügyében is.
Értesülésünk szerint ugy a miniszterelnöknek, mint az e kérdésben illetékes legmagasabb köröknek az a kívánsága, hogy a felmerült válságot simán és békésen intézzék el, még pedig ugy, hogy Vázsonyi értékes személyénél továbbra is megtartsák a kormányban. A választóreform nagy munkája már kész, de fontos érdekek füződnek ahhoz, hogy a javaslat tárgyalását az a miniszter vezesse, aki azt készítette. Vázsonyi viszont erre csak ugy volt hajlandó, ha az igazságügyminiszteri tárca függőben levő ügyét véglegesen rendezik s az Eszterházy-kormány által tett ígéretet valóra váltják. Ilyen körülmények között számítani kell Grecsák igazságügyminiszter közeli lemondására, mely ugy lehet, már a hétfői minisztertanácson megtörténik. Viszont a kormány több tagja, így gróf Zichy Aladár, gróf Battyhány Tivadar és Hadik János azt az álláspontot képviselik, hogy ez az ugy most nem aktuális, egyelőre Vázsonyinak mint választójogi miniszternek javaslatát kell képviselnie a Házban és csak a javaslat letárgyalása után lesz aktuálissá az igazságügyi tárgyalása után lesz aktuálissá az igazságügyi tárca kérdése. Az alkotmánypárt egy része – érthetetlen okokból – annyira exponálja magának Andrássy Gyulának kellett közbelépni és felvilágosítani a párját arról, hogy mit jelent Vázsonyi személye ennek a kormánynak.
Hétfőn este az egyes pártok értekezletet tartanak a parlament elé kerülő ügyek megbeszélésére. Tisza István gróf vasárnap megérkezett Budapestre és hétfőn este felszólalt a munkapárt értekezletén. A többi pártok is értekezletet tartanak, amelyen kijelölik szónokaikat az indemnitási vitához. Ez a vita szerdán reggel kezdődik és négy nyolcórás ülést fog igénybe venni. A költségvetési felhatalmazás minden valószinüség szerint csak négy hónapra fog szólni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98