Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1918 | Január

Bukaresti béke

Hogy egy háborúban ellenségek között gyilkos ellenérdekek és gyűlöletek dúlnak – magától értetődő dolog, tautológia. Meglepőbb, mennyire visszatérőek a szövetségesek közötti ellentétek is. Jó példa erre a Romániával Bukarestben (egészen pontosan a román főváros melletti Bufteában) kötött különbéke. Oroszország békéje után a nyugati antanthatalmaktól elszigetelt Románia is békét kért.

Törökország és Bulgária abban volt érdekelt, hogy a legyőzöttet Délen kisebbítsék meg, Bulgária javára. A törököknek ez annyiban volt érdeke, amennyiben remélték, a bolgárok északi területi gyarapodása esetén kárpótlást kaphatnak a bolgár.

 

A Monarchia viszont Románia erdélyi határán akart kiigazításokat, természetesen a maga javára. Végül a németektől támogatott osztrák-magyar álláspont érvényesült, amennyiben kisebb határkiigazítások történtek Magyarország javára, de Bulgária is kisebb területet kapott Dobrudzsában. Egyedül Törökország maradt hoppon.

A béke szabad átvonulást biztosított a központi hatalmak erőinek Oroszország ellen. A román haderőt a Monarchiával és Németországgal szemben demobilizálták, a szovjet kormánnyal szemben azonban aktív maradhatott. (Meg is szerzi majd Besszarábiát!)

Románia éppúgy volt győztese az első világháborúnak, mint Szerbia: vereséget szenvedett, mégis realizálhatja majd hadicéljai nagyobb részét, mert a nyugati antant a románok (és szerbek) számára is megnyeri a háborút.

 

Egy különbség mégis szembetűnő. Szerbia a teljes katonai vereség ellenére, noha területének minden négyzetcentiméterét elfoglalták, nem kért békét. Románia különbékéjét – ellentétben a bolsevik Oroszországéval – nyugati szövetségesei nem büntették meg.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Az esküvődön én is ott leszek! Az esküvődön én is ott leszek!
„Az esküvődön én is ott leszek’ ismert slágerdal körül...
A január 6-iki csata Ladysmith-nél A január 6-iki csata Ladysmith-nél
A boerok elhatározták, hogy Ladysmith ellen rohamot intéznek s január...
Hitler és Ciano berlini tárgyalásai Hitler és Ciano berlini tárgyalásai
Ciano gróf, olasz külügyminiszter vasárnap délelőtt 10 óra 15 perckor...
Gyephockey mérkőzés Gyephockey mérkőzés
Áldozó csütörtökön délelőtt 11 órakor érdekes gyephockey mérkőzés...
Trianon – miért történt? Trianon – miért történt?
A történelmi Magyarország bukásának fő oka a világháborúban...
Az ötvenéves M. Kir. Madártani Intézet feladatai Az ötvenéves M. Kir. Madártani Intézet feladatai
1943-ban ünnepelte a M. Kir. Madártani Intézet fennállásának...
Magyarország gyalogló-bajnoksága Magyarország gyalogló-bajnoksága
F. hó 9-én rendezte az Aradi Athlétikai Club a MASz. engedélyéből...
Az izsáki esethez. Az izsáki esethez.
Förster Lajos, az izsáki járás főszolgabirája egyik napilap vasárnapi...
A MAC vivóversenye A MAC vivóversenye
A Vigadó nagytermében szép sikerrel rendezte a MAC első ezidei...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98