Dtum
Login with Facebookk
1918 | Július

Új fölvonás

A német ágyúk közel pár kilométernyi szélességben való megdördülését a franczia fronton fontos diplomácziai kinyilatkoztatások előzték meg. A középeurópai hatalmak vezető államférfiai fölemelték a szavukat, hogy ismételten tájékoztassák a világot a négyesszövetség békekészségéről. Hertling gróf, a német birodalom kanczellárja súlyos kijelentéseket tett.

 

Világosan megmondotta, hogy Németországnak nyugat felé egyáltalában nincsenek hódító czéljai. Védekező háborút folytat, tisztán azért, hogy területét, határait és érdekeit biztosítsa. Belgiumot se megtartani, se leigázni, se fölosztatni nem akarja. Visszaadja neki földjét és függetlenségét, a mint politikai és gazdasági megegyezések útján biztosítékot szerez arról, hogy ez az ország többé ellenségei fölvonulási területéül szolgálni nem fog.


A német birodalmi kanczellár beszédjét nyomon követte a monarchia külügyminiszterének, Burián István grófnak ugyancsak nagyjelentőségű nyilatkozata a világhelyzetről és a béke helyreállításának lehetőségéről. Kijelentette a külügyminiszter, hogy a monarchiának hódító, vagy terjeszkedési szándékai egyáltalában nincsenek.

 

A béke egyedüli akadálya ellenségeink rablóvágya, a mely Elszász, Trient és Trieszt meg Fiume eltulajdonítására tör. Súlyos és véres kudarczok egész sorával fizette már meg ezt a reménytelen törekvését és konokságával rettenetes bűnök terhét és felelősségét vette magára. De még se kell tartania tőle, hogy Oroszország vagy Románia sorsára jut, ha a helyzetet belátja és békekészségének kijelentésével alkalmat ád további vérontás elkerülésére.


Francziaország és Olaszországban a legvadabb és leggyűlőlködőbb rikoltozás volt a józan és emberséges kijelentésekre adott válasz.


Amerika mindenható erejét zengték, a mely okvetetlenül az ő javukra fogja billenteni a borzalmasan veszteséges mérleget. Erre a boszorkányüvöltésre, a mely a mi diplomatáink szavainak a visszhangja volt, fájdalom, megint csak az ágyúk megdördülő hangja adhatta meg az egyedül lehetséges választ. És ez a felelet nem is váratott sokáig magára.

 

A német hadak offenzivája újból megindult Francziaországnak immár oly rettenetes sok vért megivott földjén és hasztalan hirdették a mellüket verő gőggel ellenségeink minden eshetőséggel szemben való teljes felkészültségüket, a támadás most is megingatta soraikat.

 

Tehát megint vérnek, vér özönének kell folynia, mert Clemenceau és Lloyd George makacs, kemény koponyája nem enged utat addig a megértés szavának, a míg Hindenburg kalapácsa véres rést nem nyit a számára. Mi a béke olajágát kínáltuk, de ők jobbunk helyett inkább az öklünket kívánták.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Hertling Burián István Hindenburg
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98