Dtum
Login with Facebookk
1918 | Május

A hadianyag értékesitő intézetek

Megirtuk, hogy a leszerelés folytán fölöslegessé, illetve nélkülözhetővé vált katonai javak forgalombahozatala tárgyában Hadianyag Értékesitő Intézet Részvénytársaság alakult.

Időközben a földmivelésügyi minisztérium által az erdő- és mezőgazdaság érdekeinek a leszerelés folytán feleslegessé, illetve nélkülözhetővé vált katonai javakból várható készletek megszerzése céljából szintén alakult egy részvénytársaság, ugy hogy a kettőnek alakulása folytán az a helyzet állott elő, hogy két különböző, lényegében azonban egyforma részvénytársaság lenne hivatva ezeket a javakat értékesiteni.

A földmivelési miniszter által célbavett alapitásnál a két részvénytársaság versenygése már határozott formát is öltött, ami azután nem valami sikeres módon rajzolta meg ezeknek az alapitásoknak és részvénytársaságoknak a jövőben megvalósitandó programmját.

A kormány is fölismerte ezt a fonák helyzetet és már rendeletet adott ki, amely kimondja, hogy tulajdonképpen csak egy hidanyag-értékesitő részvénytársaság lesz és mindazok a vállalatok, amelyek eddig létesültek, vagy létesülni fognak, az általuk átvett katonai javakat mint az emlitett Hadianyag Értékesitő Intézet Részvénytársaság megbizottai hozzák majd forgalomba.

Ez a rendelet fogja megszüntetni azt a tarthatatlan helyzetet, hogy különböző alapitások külön utakon intézzék a leszerelés folytán fölöslegessé, illetőleg nélkülözhetővé vált katonajavak forgalombahozatalát.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98