A németek 1918. tavaszi támadásai (a Michael és a Georgette fedőnevű offenzívák) a britek ellen nem érték el eredeti céljukat, bár taktikai vereségeket mértek az antantra. A britek azonban meglepően gyorsan pótolták a veszteségeket. Ezért ellenük újabb támadást erőltetni egyelőre nem látszott érdemesnek.

Csakhogy Ludendorff mindenáron meg akarta tartani a kezdeményezést. Ezért a francia vonalak ellen összpontosított. Célja eredetileg csupán az volt, hogy brit erőket vonjon el Flandriából, hogy később az így meggyengített brit hadseregeket megverhesse. Minden másképp alakult.

A Reims térségében a francia vonalak ellen indított támadás meglepő sikereket hozott. A német hadseregek a Blücher és Jork fedőnevű támadások során elérték az Aisne folyót. A taktikai győzelmek után újabb támadások következtek.

A német hadvezetés menet közben megváltoztatta tervét, úgy látta, a taktikai sikerek lehetővé teszik a stratégiai sikert, a francia hadsereg legyőzését is. Következtek a német hadművelet újabb hullámai, a Goerz és a Gneisenau fedőnevű akciók.

Vajon mi is történt igazában? A németek stratégiai áttörése a francia fronton – vagy egyszerűen az erőket elfecsérlő „zsákba futás”? A kérdésre az ad választ, vajon sikerül-e a zsák száját megnyitni?