Dtum
Login with Facebookk
1918 | Március

Az entente segítségül hívja Japánt

London, márc. 10.
A Reuter-ügynökség jelentése szerint egy nyilatkozatban lord Robert Cecil a következőket mondotta: Japán, mint független szuverén állam, minden lépést meg fog tenni,a melyet helyesnek tart. Nem csodálkoznám, hogyha saját és az entente érdekeinek megvédésére csapatokat küldene, hogy meggátolja Szibéria elgermánosítását. Örvendene, hogyha Japán az entente megbízottja gyanánt járhatna el.

 

A közvélemény szerint csupán az fontos, tud-e Németország Ukrajnából gabonát elszállítani, vagy nem, holott Németország most a világ meghódításának tervét akarja megvalósítani. A balti tartományokat Pétervárig már elfoglalta, Oroszországot a Keleti-tengertől teljesen elzárta és csak Archangelsken keresztül a Murman-tengernél érintkezhet a tengeren. A bagdadi vasuttal kelet felé nyitnak maguknak uj utat, sőt a bolsevikiek a kaukázusi utat is megnyitják Németországnak.

 

A Kelet meghódítása most a németek célja. A jelek most arra mutatnak, hogy Szibériába is behatolni akarnak. Egy jelentés szerint a német foglyokat Szibériában megszervezik, porosz tábornokot küldtek Szibériában. Még ha ez a hir nem is igaz, akkor is csak az események előjele lehet. Minden lehető lépést meg kell tenni, hogy ezt megakadályozhassuk.

 

Japán helyesen cselekedett és Anglia köszönetét fejezi ki Japánnak azokért a szolgálatokért, amelyeket a háboru folyamán szárazon és vízen szövetségeseivel szemben teljesített. Japán a szövetségesek felkérésére készséggel és rendületlenül fellépne Németország ellen és meggyőződése, hogy az összes felelős tényezők Oroszországban örömmel üdvözölnék Japán Németország-ellenes közbelépését.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98