Dtum
Login with Facebookk
1917 | November

Az entente és Oroszország

Bern, nov. 25.
A Times és a Morning Post pétervári tudósítóinak jelentéseiből kitünik, hogy Lenin már november 8-án ajánlatot tett az összes entente-országoknak, hogy kössenek együttesen három hónapos fegyverszünetet a központi hatalmakkal. Az angol és a francia kormány a nyilvánosság elől eltitkolta ezt a javaslatot.

 

Az entente-kormányok elutasító válasza után határozta el a bolseviki-kormány, hogy egyenesen a központi hatalmakhoz fordul a fegyverszünetre vonatkozó javaslattal. Mikor ez a hír Londonba és Párisba eljutott, hogy felháborodást és aggodalmat keltett és a félhivatalos ügynökségek mindjárt megbélyegezték Lenint, mint a németek fizetett ügynökét.

 

A mult héten még abban bizakodtak, hogy Kornilov, Kerenszki és Kaledin megdönti a bolseviki-uralmat, most már, hogy Kerenszki elmenekült, Kornilov pedig fogságban van, tisztában vannak ezzel, hogy Kaledin és kozákjai már nem sokáig tudnak ellenállni a békét követő orosz hadsereg nagy többségének. Az angol lapok így végzik Oroszországról szóló cikkeiket: Good bye Russia! – Isten veled Oroszország! Csak a francia lapok reménykednek még abban, hogy Japánnal ráijesztenek Oroszországra.

Az orosz sajtó akadékoskodásai

London, nov. 25.
A Daily News pétervári tudósítója jelenti, hogy a nem maximalista sajtó Leninnek és Trockijnak fegyverszünetre vonatkozó követelését a londoni egyezmény megszegésének és Oroszország elárulásának tekinti.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Kaledin Kerenszkij Kornyilov
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98