Dtum
Login with Facebookk
1918 | November

Zárás, majd nyitás a tőzsdén

A tőzsde bezárása

A budapesti tőzsdetanács az utolsó napokban
szinte permanenciában van: majdnem mindennap ülésezik és minden ülésen egy a vita tárgya: bezárjuk-e a tőzsdét vagy sem? Felállanak és erélyesen érvelnek mindkét álláspont vitatói, a vége pedig eddig az volt, hogy azok voltak többségben, akik a tőzsde nyitvatartása mellett szavaztak.

A mai, napról-napra változó helyzet azonban ki tudja, mit rejt méhében: lehet, hogy ugy alakulnak a viszonyok pár nap alatt, hogy azok is a tőzsde bezárását fogják követelni, akik ma a leghevesebb ellenzői. 

Felmerül a kérdés, hogy mik a tőzsde-technikai konzekvenciái – mert hisz főleg erről van szó – a tőzsde bezárásának? 

Ha az értéktőzsdei forgalmat beszüntetik, vagyis a tőzsdét bezárják, megszünik a Budapesti giro- és pénztáregylet börzei funkciója, mert csak a rendes tőzsdei forgalomban adásvételre kerülő értékek kerülhetnek rendezésre a Giróban, a tőzsde bezárása után már legfeljebb irodai vagy kávéházi forgalom lehet, amelynek kötéseit a Giro nem ismerheti el, tehát nem is rendezheti. Ebből következik, hogy a tőzsdei forgalom szünetelése esetén senkit se lehet exekutálni és senkinek a részvényeit se lehet kényszeruton eladni.

A kontók, amelyeken részvények szerepelnek, megmaradnak abban az állapotban, amelyben a tőzsde bezárása érte őket s a bankok meg akkor sem követelhetnek pótfedezeteket, ha a tiltott kávéházi vagy irodai forgalomban bármily alacsony kurzusok is fordulnának elő; továbbá árverést sem kérhetnek azokra, mert a kormány 2842-1915. M. E. számu rendelete, amely a zálogtárgyak értékesitésének korlátozásáról szól, csak azoknak az értékpapiroknak a Giro utján való árveréséről szól, amelyek 1914. augusztus 1. előtt lombardiroztattak. 


Megnyitották a tőzsdét

Állami függetlenségünk forradalmi diadala után megnyilt a tőzsde. ahogy ez világtörténelmi válságok tisztitó viharában máskép nem is képzelhető: a tőzsdetanács megtett minden intézkedést arra, hogy az átmenet nyugodt kialakulása teljes értékében megóvja gazdasági javainkat. 

A tőzsdetanács Végh Károly elnöklésével teljes ülést tartott és abból a meggyőződésből indulva ki, hogy a nemzet akaratának teljesültével, a közrend végleges helyreállitásával a gazdasági élet szilárdságához való bizalom is visszatér, az értékpapirok folytonossága érdekében elhatározta, hogy a tőzsdei magánforgalmat ujra megnyitja.

Nehogy azonban alaptalan, kósza rémhirek izgató hatása alatt a tőzsdén indokolatlanul árrombolások idéztessenek elő, kimondotta, hogy további intézkedésig tilos ügyletet az illető értékpapirban utoljára előfordult záróárfolyamnál alacsonyabb árfolyamon kötni. Azokat, akik a tilalmat megszegik, a tanács a tőzsdéről ki fogja zárni és tilalomba ütköző ügyletekből a választott biróság a jogsegélyt meg fogja tagadni. 

E határozathoz képest az Értékpapirkereskedők Egyesülete Munk Péter elnöklésével értekezletet tartott és megállapitotta a minimális kurzusokat, amelyek az október 30-iki legolcsóbb jegyzéseknek felelnek meg. A forgalom ezeken a minimális kurzusokon kezdődött és a Magyar Hitel 1025-ért kezdetben könnyen volt elhelyezhető. 

Természetes, hogy a minimális kurzusoknál ismét sorompóba lépett a kontremin is. Egyik legnagyobb kontreminőr, Verő Arnold kezdetben minden Magyar Hitelkötést át is vett. Ekkor az a furcsa dolog történt, hogy a Magyar Általános Takarék egyik diszponense is akart neki adni. A bizományosok és ügynökök felháborodással tiltakoztak ez ellen. 
– A nagybanknak – mondották – ilyenkor az a kötelessége, hogy felvegye a papirokat, de adnia nem szabad. 

Az izgalomnak az vetett véget, hogy a kontreminőr kijelentette: bankokkal nem köt üzletet, csupán csak bizományosokkal és ügynökökkel. 

A kulisszpiacon teljesen megakadt a forgalom. Mindössze a Délivasut indult minimális kurzuson és még öt korona áremelkedést is ért el. A helyi piacon teljes volt a stagnáció.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Kontremin
Szabóné Fricska Anna

A kontremin francia eredetű szó, azt a tőzsdei spekulációt jelöljük vele, amely az árak esésére épül. A kontreminőr az a személy, aki az árak esésére spekulál.

Magát a cselekvést a kontreminál szóval fejezhetjük ki szakszövegben, amely szó általában is használható bármilyen ellenakcióra, amellyel meghiúsítunk valamit.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98