Dtum
Login with Facebookk
1919 | December

Egy korona

Hétfő reggelen uj bánatra ébredhetünk. A villamos vasuti jegy ára hétfőtől kezdve az eddigi hatvan fillérről egy merész ugrással egy koronára emelkedik és a jó budapesti közönség szótlanul és beletörődve veszi tudomásul ezt a megsoványodott pénztárcája ellen irányuló ujabb támadást.

 

A kommunizmus boldogsága – mondják a szakkörök – akkora deficitet hozott a villamostársaságnak, hogy a sulyos gazdasági válságot csak ilyetén módon lehet kiheverni. Ezt tudomásul kell venni és nem is lehet prostestálni, legfeljebb egy kis emlékezéssel édesithetjük meg szomoruságunkat. Emlékezéssel ama boldog időkre, amikor hat krajcár volt a szakasz és nyolcért körutazást lehetett tenni Budapesten.

 

Azután – ha emlékeznek – harminc fillér lett a villamos jegy ára, háboru volt, minden drágult és mi borzasztóan tiltakoztunk az áremelés ellen. De az idő rohant (a villamos kevésbbé), s száz százalékkal drágult meg egy szép napon a villamos utazás. Akkor már csak gyengéden tiltakoztunk.

 

Most pedig egy szót sem szólunk, kikeresgélünk zsebünkből egy koronát és várunk, várunk: hogy végre jöjjön is egy villamoskocsi.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98