Dtum
Login with Facebookk
1919 | December

Az antiszemita párt alakuló ülése

Vasárnap délelőtt volt a Magyar Antiszemita Párt zászlóbontása. Délelőtt 10 órára hirdették a gyülést, de már jóval előbb megtelt a Vigadó nagyterme és kisebb terme, sőt nagyon sokan a folyosóra szorultak. Vagy három-négyezer ember lehetett együtt, nagyobbára egyetemi hallgatók és középiskolai diákok, se különösen sok nő is.

 

A rend biztositására a legmesszebbmenő intézkedések történtek. Rendőrök és katonák állták el a lépcsőházat és segédkeztek a rendőrségnek abban, hogy csak olyanok mehessenek föl a gyülésterembe, akik már is tagjai az antiszemita pártnak, vagy valamely keresztény egyesülés tagságiigazolványát fel tudják mutatni.


Az ülést Tichti Károly nyitotta meg mert az előre megválasztott elnököt Egán Lajost betegsége gátolta a megjelenésben.


Az első felszólaló Meskó Mihály a budapesti egyetem teológiai tanára volt. Utána Szmrecsányi György intézett erős támadást a sajtó ellen.


Ezután Oláh Dániel volt munkaügyi miniszter annak a nézetének adott kifejezéstm hogy bár entente segitséggel megcsinálták a koncentrációt, de az ellenpárt öröme nem fog nyolc hétnél tovább tartani, mert aztán megint ők fogják kezükbe ragadni a hatalmat. Aztán keményen támadta a Népszavát és a szabad demokrata pártot, amely szerinte nem egyéb, mint ?ellen biztositó párt.


Dr. Szalmáry József felszólalása után dr. Török Ernő előterjesztette a határozati javaslatot, amely öt pontban foglalja össze a párt követeléseit. Ezek közt kivánják, hogy az összes pénzintézeteket helyezzék állami felügyelet alá, hogy a kormány törvénnyel gátolja meg a külföldi bankokba való átutalásokat, követelik továbbá a még szabadlábon levő kommunisták őrizetbe vételét és a félrevezetett keresztény kommunisták szabadonbocsátását.


A határozati javaslatot több felszolitás után az elnök határozattá emelte és az ülés a Hymnus éneklésével ért véget.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98