Dtum
Login with Facebookk
1919 | Június

Marx emléktábla leleplezése

Vagy elpusztulnak mind az utolsó szálig,
Vagy ez a mi hitünk valósággá válik!


Ez a két sor Ady gyönyörű verséből vett büszke idézet díszeleg a Marx laktanyában leleplezett Marx emléktábla alsó végén, mely a magyarországi proletáriátus hivatása is.
A Marx Károly halhatatlan szellemének szentelt emlék szinte rámutatott a proletáriátus feladatára: Megvédeni és előrevinni a proletár forradalmat! A leleplezési ünnepségen Szántó elvtárs forradalmi szellemtől áthatott beszéde is erre buzdít. Csak előre a forradalom utján, mert a visszafelé vezető út a megsemmisülésbe vezet.

 

Az uj világ kiépítése nem történhet máról holnapra. Küzdeni és fáradhatatlanul dolgozni kell itthon és a fronton, s proletár öntudattal és lelkesedéssel szolgálni a nagy célt: a dolgozó emberiség boldogulását.

 

Három történelmi hónap mult el mióta a proletáriátus efölött az öt éves világháborutól agyonsanyargatott, kimerült ország fölött átvette az uralmat. S ez a három hónap máris megmutatta, hogy a magyar proletár tud akarni és tenni, elpusztulni vagy megvalósítani hitvallását.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Emléktábla avatás Az emléktábla leleplezése után a Marx laktanyában. Beszédet mond II. Szántó Béla hadügyi népbiztos
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98