Dtum
Login with Facebookk
1919 | Május

Áldásnak indult, átok lett belőle

Mikor James Watt föltalálta a gőzgépet, s nyomában a gőz ereje a gépi alkotások egész sorozatát állította az emberiség szolgálatába, a társadalom tudománnyal foglalkozó nagy elmék mint az emberiség áldását tárgyalták a gépet. Hát ez természetes is volt. A gép, mint az emberi erő megváltója, tényleg hivatva volt arra, hogy az embereket, kivétel nélkül minden embert a kultura legmagasabb fokára emelje.

Ha megnézzük a gőzgép előtti idők iparának történelmét, s visszamegyünk odáig, ahol az emberek az első szerszámot készítették maguknak, az első olyan gépet, amely fokozza az erő kifejtést, kiméli az emberi erőt, látjuk, hogy az emberek mindig arra törekedtek, hogy kis erővel nagy eredményt érjenek el. Régen tényleg ez volt a cél. Ámde az emberek osztálykülönbsége, a kizsákmányoló uri, uralkodó, nemes és papi osztályok nem igy fogták föl a dolgot.

A tényleg munkálkodó iparos osztály, a multban csak kézigépekkel dolgozó munkástömeg nem tudta a gépet a maga üdvére használni, hanem kénytelen volt a gép mellett is fokozni a termelést az elnyomó osztály kényelmére. A gőzgép feltalálása előtt még nem volt a helyzet kiélesedve, mert hiszen jórészt háziipart üztek az emberek, s ugyszólván minden ipari termelést az emberek maguk, vagy egyéb szolgálatra is alkalmazott cselédjei révén szerzettek meg.

A gőzgép azonban kinyitotta a tőke erős osztályok szemét. Látták, hogy ez az a lehetőség, amely uj módon töltheti meg az aranyzsákokat. Megteremtődött a gyáripar, s ezzel megindult a munkásság rabszolgaságának évszázada. Nem sokkal tartott tovább, mint száz évig, máig, s ma végre ledobta magáról a kizsákmányolók rabbilincseit, s szabad, önrendelkező osztály lett a munkás proletáriátus.

Íme két gépóriás képe. Az egyik üveget fuj. Naponta huszezer palackot készit, s nem kell hozzá csak két ember, a másik egy hengerlőgép, amely 2000 tonna nyomással, egyike a leghatalmasabb hydraulikus gépeinek a világon s ehhez is elég két ember.

Ha kiszámítanók, hogy az üvegfujógép hány embert pótolt, vagy hogy a hydralikus hengerelő, - hány ember helyett dolgozik, s ezek a gépek tényleg beváltották volna rendelkezésüket, s annyi ember számára dolgoztak volna, ahány ember erejét megváltották és nem a tőke számára halmozták volna föl az aranytömegek óriási mennyiségét, az emberiség a gép föltalálás pillanatától kezdve fejlődött volna egy boldog, megelégedett, egyenlően szép földi életre, s ma már ott tartanánk a társadalmi berendezéseinkben, ahova a mai proletáruralom csak ezután akarja emelni a dolgozó társadalmat.

Nagy küzdelem, nehéz feladat, de megbirkózunk vele, mert velünk van a gép, az emberi erő milliószorosa, amely ezentúl nem az egyéni céloknak, hanem az egész emberiség üdvének a szolgálatában áll.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98