Dtum
Login with Facebookk
1919 | November

Letartóztatták Tisza délelőtti látogatóját

Gartner beismeri, hogy ő járt a gyilkosság napján Tiszánál
- A Hétfői Napló tudósítójától -


A főkapitányságon vasárnap délelőtt is folytatták a kihallgatásokat Tisza István meggyilkolása ügyében. Ma érkeztek vissza az államügyészségről a főkapitányságra az eddigi nyomozás iratai s most ujból megkezdik a nyomozást, egészen uj alapon, amint ezt a csütörtökön délután megtartott helyszini szemle szükségessé teszi. Az első nyomozás aktái még mindig nem kerültek elő, a második nyomozást a proletárdiktatura bukása után, augusztus ?-én rendelte el Váry Albert dr. főállamügyész s ezóta a gyilkosság elkövetésének illetve a gyilkosságban való bűnrészességnek vádja alatt öt ember ül vizsgálati fogságban.


Szembesítések és kihallgatások


A hétfői napra várják Rákóczi Zsigmond csendőrőrmester megérkezését. Ő volt a vezetője annak a csendőrkülönítménynek, amely a Hermina-út 35/a szám alatti Robeim-villáman Tisza Istvánt őrizte. Az ő vallomásától is sokat várnak, mert fontos a lefegyverzés ügyének felderítése s hogy kik voltak azok a csendőrök, akik vonakodtak Tisza védelmére sietni. Detektívek nyomozzák Gartner Mór Marcellt, aki a gyilkosság délelőttjén állítólag rablási szándékkal Tisza lakásán járt s aki a mult hét eleje óta eltűnt Mária-utcai lakásáról.


A rendőrségen a nyomozást maga a detektívfőnök, dr. Nagy Károly rendőrfőtanácsos vezeti míg a kihallgatásokat dr. Szrubián Dezső rendőrkapitány végzi. Ő fogja kihallgatni már a hétfői napon a Nemzeti Tanács intézőbizottságának tagjait is. A rendőrkapitány a tanuknak felmutatja azt a fényképet, amelyen a tizenegyes katonatanács tagjai vannak lefotografálva. Eddig Dobó István vegyipari vállalkozót, a volt matrózt, vélik a leghatározottabban felismerni. A szembesítések dr. Kovács Lajos vizsgálóbíró szobájában Aczél Imre főállamügyészhelyettes jelenlétében történt, de eddig pozitiv eredményre még nem vezettek. A nyomozás noha nagy apparátussal folyik, még mindig tapogatózó, mert az tény, hogy fontos tanuk vidéken tartózkodnak s csak nehezen érhetők el, a nyomozás gyors lefolytatását akadályozzák. Egész sereg detektív utazott a vidékre, missziójukról azonban még nem érkezett jelentés. A mai délelőtt folyamán lényegtelen tanuvallomások történtek, uj fázisa a nyomozásnak még nincs, azonban a rendőrség már olyan fontos adatok birtokába jutott amelyek alapján a gyilkosság ügyének teljes felderítését reméli.


Almássy grófnő felismerte Dobót


A lapoknak ama jelentésével szemben, hogy Almássy Denise grófnőt törvényszéki orvos vizsgálta meg látóképességére vonatkozóan arról értesülünk, hogy ilyen indítványt az államügyészség nem terjesztette elő, a vizsgálóbíró orvosszakértői vizsgálatot nem rendelt el. A grófnő mintegy öt percen át állt szemtől-szembe a gyilkossal és határozottan felismerte Dobó Istvánban az egyik gyilkost. Hétfőn reggel a rendőrségen kihallgatják Dávid csendőrt is, aki Tiszát őrizte, azonkívül a rendőrkerületi parancsnokra, a csendőrök mulasztására vonatkozóan a legszigorubb vizsgálatot rendelte el. Rendkívül fontos Gartner Mór Marcell kézrekerítése is, mert eddig már négy feltétlen szavahihető tanú jelentkezett, akik mind egybehangzóan vallották, hogy Gartner járt a gyilkosság délelőttjén Tisza István lakásán.


Gartnert keresik a vidéken


A detektívfőnök intézkedésére a Tisza gyilkosság nyomozásával megbízott detektívcsoportok egyike vasárnap délután is inspekciót tartott, hogy esetleges ujabb nyomok felmerülése esetén a legsürgősebb nyomozást elvégezzék. Ugyancsak ügyeletet tart a főkapitányságon a bűnügy előadója is, hogy ujabb tanuk jelentkezése esetén jegyzőkönyvet vegyen fel. Ma délután Barabás dr. rendőrforgalmazó tartott ügyeletet, tanú azonban nem jelentkezett.


A legnagyobb fontosságot Gartner szerepének tulajdonítja most a rendőrség. Felkutatása iránt nagyszabásu diszpozíciók történtek, mert Gartner délelőtti látogatása még nincs teljesen megvilágítva. Gartner Marcellnak éppen a gyilkosság napján tett rendkívül furcsa „rablási kísérlete” egyes tanuvallomásokból következtetve, nincs minden egyéb szándék nélkül és erre nézve a nyomozás már eddig is fontos adatok birtokába jutott. Detektívek ma reggel vidékre utaztak, mert Gartner tartózkodási helyére nézve bizalmas értesítést kaptak. A főkapitányságon nem adnak felvilágosítást a nyomozás mai stádiumáról, mert a nyilvánosság informálásával nem akarják veszélyeztetni a nyomozás eredményét. Annyit azonban mégis köszönhetnek a nyilvánosságnak, hogy az eddigi sötétben való tapogatózás helyett máris pozitív adatok birtokában van a rendőrség.


Lapzártakor értesültünk, hogy a rendőrség elfogta Gartner Marcellt. A főkapitányságon kihallgatták, ahol beismerte, hogy ő járt a gyilkosság délelőttjén Tisza Istvánnál. Mikor kijött Tiszától, a villa előtt több katonát látott, akiket elküldött azzal, hogy hiába jöttek, mert Tisza István nincs otthon. A rendőrség természetesen a legnagyobb apparátussal nyomoz tovább a döntő és fontos vallomás alapján. Gartner Marcelt a mai nap folyamán letartóztatták.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98