Dtum
Login with Facebookk
1919 | November

MTK – "33" FC 4:0 (1:0)

Hungária-úti pálya – 4000 néző – Bíró: Schissler József
A napok óta tartó esőzéstől felázott talajon a nagy technikai felsőbbségben levő kék-fehérek valóságos macska-egérharcot rendeztek az ezúttal szokatlanul ambiciózus és lelkes „33"-asokkal.

A „33”-asok az első félidőben okos taktikával, minden erejüket a védelemre koncentrálva megtudták akadályozni az MTK csatárok eredményességét, a második félidőben azután bátorságot merítvén az első félidő sikeréből, nemcsak a védekezésből, hanem a támadásból is kivették részüket a fekete-fehérek: ez azonban a mezőny széthúzására s közvetve a kék-fehér csatárok eredményességének növelésére vezetett.

Az MTK csapata, jóllehet nem volt szüksége komolyabb erőkifejtésre, ezúttal is igazolta azokat, akik formajavulást vártak tőle, s a kék-fehérek együttese a legjobb úton halad, hogy régi nagy formáját ismét visszanyerje. Kropacseknek a kapuban nem volt komoly védeni valója.

A hátvédek közül ismét Mendl volt a jobbik. Feldmann messze van régi formájától. A csapat legjobb része mint mindig, ezúttal is a Kertész II - Orth - Nyúl összeállítású fedezetsor volt. Külön kell kiemelnünk azonban közülük is Orthot, aki fejjel magaslott ki a mezőnyből.

A csatársor legjobb embere Winkler volt; Schlosszer a mezőnyben igen frissen mozgott, a kapu előtt azonban nélkülöztük lövéseit. Biztató formát mutatott Herczka a balszélen, míg Boros II. a csatársor közepén inkább kerékkötője, mint előmozdítója volt a támadásoknak. Braun rendes formáját játszotta ki; voltak sikerült és kevésbé sikerült akciói.

A „33”-asok ezúttal új csapattal kísérleteztek, amelyről az ellenfél nagy tudásbeli fölénye miatt egyelőre nem mondhatunk végleges kritikát. Mint nóvumot állapíthatjuk meg, hogy a csapat felhagyva a felesleges reklamálásokkal, igen helyesen, a játékra helyezte a fősúlyt.

Zsák a kapuban védett minden védhetőt – a második gólt az előtte álló hátvédek miatt nem védhette csupán. A Grüner – Oláh hátvédpár elfogadhatóan végezte nehéz munkáját. A fedezetsorból Zloch emelkedett ki kitűnő védőmunkájával. A csatársorban csupán László jól sikerült kornerrúgással érdemelnek említést.

Az MTK első gólját Orth lőtte az első félidő 37. percében ritkán látott 30 méteres középmagas labdával. A második félidő 3. percében Kertész II. könnyű labdája a hibásan helyezkedő „33”-as hátvédek mellett jut a fekete-fehérek hálójába. A következő percben Braunnak a felső kapufáról visszapattanó labdájából az offside-on álló Winkler lövi az MTK harmadik gólját. A 41. percben Schlosszer a félvonalról lefutva közvetlen közelről a negyedik gólt lövi.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
MTK-33FC - Boross II. támadását Zsák kifutással hárítja MTK-33FC - Zsák védése MTK-33FC - Winkler és Boross összjátéka
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98