Dtum
Login with Facebookk
1919 | Március

MTK – BTC 6: 0 (2:0)

Hungária-uti pálya. 9000 néző – Bíró: Herczog Ede.
Hosszas várakozás után végre ma igazi klasszisát megközelítő játékkal örvendeztette meg az MTK csapata a mérkőzésen megjelent szép számu közönséget. A védelemben voltak ugyan még hibák, de azért megfelelt, a fedezetsor korántsem produkált oly rendszertelen játékot mint legutóbb, míg a csatársor elemében volt.

A kapuban Kronacsek néhányszor szépen védett. Orth kitűnően, Feldmann gyengébben játszott. A fedezetsorban Kertész II. játékán határozott javulás észlelhető. Vágó mint centerhalf szintén megfelelt, míg Nyul II. a balhalf helyén egyelőre még gyenge.

A csatársorban feltűnt Nagy gyenge játéka, a támadósor több négy tagja azonban igen jó volt. Egyénileg Schaffer játéka magaslott ki. Áttörései, passzai, cselezései és lövései a régi Schaffert juttatták eszünkbe, s bizonyos, hogy még egy-két kilót leadna testsulyából a legjobbat fogja produkálni.

Konrád ismét rendkívüli technikai tudását csillogtatta, Winkler a támadás irányításában végzett szép munkát. Braun jó volt, de még távol van legjobb formájától.

A BTC csapata az első félidőben igen jó formát mutatott, de a második félidőben az erős iramtól kifulladva teljesen visszaesett. Egyénileg Kőszegi, Kanyaurek és Németh érdemel említést.

Az MTK első gólját Winkler lőtte 8 percnyi játék után. A 27. percben Schaffer lövi a második gólt. A második félidő 8. és 9. percében Schaffer ujabb két gólt lő, amelyek közül különösen az utóbbi volt igen szép. A 17. percben Konrád II. lövi az ötödik gólt, míg a gólok sorát a 43. percben Nagy tizenegyese zárja le.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
MTK támadás a BTC kapuja előtt Schaffer az MTK 4. gólját lövi A BTC kapusa véd
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98