Dtum
Login with Facebookk
1919 | Szeptember

Apróságok

Fedák Sári, a nagy művésznő, akit a terrorcsapat halálos fenyegetéssel kényszerített, hogy a május 1-ei felvonulásban részt vegyen. Mintegy másfél millió vagyonából kifosztották.

 

Gábor Andor, író, akit a bolsevizmus vádjaival terhelten letartóztattak. Ő vezette a szinházi ügyeket és azzal vádolják, hogy részt vett a kommunista agitációban.

 

Gróf Károlyi Mihály, a köztársaság volt ideiglenes elnöke. Az ő politikai gazsága szolgáltatta ki az országot, a kommunistáknak, akik azután tönkre tették. 

Kéri Pál, ki valósággal rossz szelleme volt Károlyinak. Mint kommunista le van tartóztatva. Tudvalevően azzal is vádolták, hogy részes volt Tisza meggyilkolásában.

Károly, a legutolsó magyar király, a legujabb hirek szerint, belebetegedett trónja elvesztésébe. Ott üldögél és lábbadozik a Boden-tó partján és most már nem "a népei sorsán aggódó gond" miatt borult el az arca a képen, hanem más gondok is bántják.

 

Kolcsak admirális, hadseregparancsnok, az ó-orosz köztársaság ideiglenes elnöke. Harcaiban megsemmisítette a bolseviki csapatokat.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Fedák Sári Gábor Andor Gróf Károlyi Mihály Kéri Pál Károly, a legutolsó magyar király Kolcsak admirális
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98