Dtum
Login with Facebookk
1919 | Szeptember

Zita exkirályné -Károlyitól féltette a férjét

Budapest, október 26.
( A Hétfői napló tudósítójától.)

 

Éppen most egy esztendeje történt Károly király családjával együtt Gödöllőre érkezett és itt fogadta a különböző pártállásu magyar politikusokat, akik sűrű egymásutánban bukkantak fel a gödöllői kert sétányán. A magyar politikai életben már heves, izgalmas események játszódtak le, az idők mélyében rejlő forrongás sötét, bizonytalan szavakat vetett előre, a frontról ijesztő hírek érkeztek, az ország fölött nehéz, vihart jósló felhők tornyosultak.


Ebben az időben a politikusok során kint járt Gödöllőn gróf Károlyi Mihály is. Ekkor már ő volt a forradalmi láztól elkápráztatott elemek látható feje, az ország nagyrésze hitt csalfa meséinek és tőle várta helyzetünk javulását, a békét és kenyeret. A gróf kihallgatásra várakozott a gödöllői királyi kastélyban és ekkor történt az alábbi história, melyet uralmának idején maga Károlyi Mihály mesélt el egy nagyobb társaságban.


A volt köztársasági elnök a kitűzött időnél előbb jelent meg Gödöllőn és hogy eltöltse az időt, sétára indult a kastély parkjában. Néhány percig sétált, amidőn észrevette, hogy valaki nyomon követi. Hátrafordult és meglepődve látta, hogy Zita királyné halad utána. Károlyi először nem tulajdonított a dolognak nagyobb fontosságot, de később észrevette, hogy a királyné még most is nyomában jár. Megállt hát, s megkérdezte, hogy parancsol-e valamit.
- Arra akarom kérni – mondotta a királyné – igérje meg, hogy a férjemnek nem lesz semmi bántódása.
- Felséges asszonyom – válaszolta Károlyi – e tekintetben egészen nyugodt lehet.
Zita eltávozott, s Károlyi nemsokára a király előtt volt.
Vajjon a prágai külvárosi villában nincse-e egy asszony, aki most – ép így aggódik férjéért, mint tavaly, október végén Zita királyné a gödöllői kastély parkjában.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98