Dtum
Login with Facebookk
1920 | Április

A kisipar állami támogatása

A ország ujáépitésénél nem kis feladat vár a kisiparosságra.
Ez a Magyarországon eddig figyelmen kivül hagyott társadalmi réteg teljes felkészültséggel várja, hogy a termelés menetében mihamarabb beleilleszkedjék és igy ismét lüktetésbe hozza az ország gazdasági életerét.

Ehhez természetesen képzett és tanult iparosokra van szükség, akik csak megfelelő előképzettség utján juthatnak abba a stádiumba, hogy feladatuknak minden mértékben meg tudjanak felelni. A tanoncoktatás, de maga az ipartörvényünk is éppen ezért megfelelő, korszerü átalakitásra szorul a termelés felvételéhez viszont olyan irányu állami támogatásra van szükség, amely a mai idők árviszonyaival kellő arányban áll. 

A kisipar jövője és az ezzel kapcsolatos kérdések ügyében Mahunka Imre nemzetgyülési képviselőhöz fordultunk, aki maga is iparos lévén, lapunk munkatársa előtt a következőkben ismertette erre vonatkozó álláspontját: 

– A kisipar jövője érdekében mindenekelőtt a tanoncoktatás megreformálását, illetve teljes kiszélesitését tartom szükségesnek. A technikailag elmaradt egyes iparosszakmákat csak ugy lehet megfelelő szinvonalra emelni, ha a képzés és nevelés munkáját már alulról, a tanoncoknál kezdjük. Nem engedhető meg, hogy a jövőben a különböző iparágakat kontárok lepjék el, mert ez a magyar ipar hirnevének a legnagyobb ártalmára válik. 

– Ezentul tisztességes megélhetést csak az a munkás követelhet, aki valóban tud is dolgozni, mert jó és megelégedett munkássá csak megfelelő előképzettséggel lehet valaki. Azt a kevés tudást viszont, amit a tanoncévek alatt lehet elsajátitani, a későbbi időben a legteljesebb mértékben fokozni kell és az iparosságnak meg kell adni mindazt, ami e téren emberileg nyujtható. 

– Fontosnak tartom ezenkivül, hogy a jövőben az államsegély ne legyen csupán a nagyipar kiváltsága, hanem a kisipar is megfelelő állami támogatásban részesüljön. Az állam anyagi segitsége azonban ne jelentsen bizonyos alamizsnát, hanem azt a kisipar mint kölcsönt élvezné, amelyet az előirt határidőn belül vissza kellene fizetnie. A pénzbeli segitségnél még fontosabb volna a kisiparosságnak az állam részéről termelési eszközökkel: nyersanyaggal, gépekkel és szerszámokkal való ellátása, mert ennek hijján a félmillió kisiparosnak már eddig is mintegy a fele volt kénytelen neki nem való más foglalkozást keresni. 

– Az a célom – fejezte be beszédét Mahunka, - hogy mielőbb megteremtsük a munkafolyamatot és ennek következményeképpen az iparosság számára a becsületes megélhetést.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98