Dtum
Login with Facebookk
3
VEZÉRCIKK
Képeslap az 1920-as évekből
Kedves Jézuska, még csak tizenegy nap hiányzik a Karácsony estéhez, sietek hát megirni ezt a levelet, mert apától tudom, hogy a közlekedés most még Szolnok felé is nehéz, mennyi idő kell hát ahhoz, hogy soraim a kedves Jézuskához a mennyek országába eljussanak! Én még csak az idén...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Tatár Anita
Az 1936- os berlini olimpiáról nehéz úgy írni, hogy valami újat mondhasson...
2010|02|07
Kellemesen hideg éjszaka volt, felhő egy szál se. Néztem a csillagokat és próbáltam...
2010|01|10
Nem akartam én erről írni addig, amíg meg nem bizonyosodom róla, hogy most volt...
Karácsonyi képeslap
1920. karácsonyára a legtöbb embernek praktikus és használható ajándékot hozott a Jézuska. Ez már hozzátartozik a mai világ történetéhez. Ebben az évben a legtöbb karácsonyfa alól eltüntek az ékszerek, a disznek...
Tisza István gróf
Ismeretes, hogy a büntetőtörvényszék vádtanácsa a Tisza-féle gyilkossági bünpörben elutasította a terhelteknek az ügyészi vádirat ellen benyujtott kifogását és Sztanyikovszky kivételével valamennyi terheltet vád...
A Magyar Távirati Iroda jelenti Bukarestből: Graceanu miniszter tegnap belehalt sérüléseibe. Coanda tábornok, a szenátus elnöke haldoklik. Radu Demeter püspököt vasárnap temetik. A bombamerénylet ügyében a vizsgálat...
Heller Róbert bűnügye
Lukátsovits Magda öngyilkossága - Menekülés a kihallgatás elől - A rendőri nyomozás uj izgalmai - Lefényképezték a véres ujjnyomot Weiss Annie lakásán. A rejtelmes bünügy, amely immár tizenkettedik napja az izgalmas...
A proletárkatonák kiképzése
A proletárdiktatura áttörését követő napon, mint ismeretes, egy lázadó csoport szállta meg a Központi Városházát, valamint a kerületi elöljáróságok épületeit, amely aztán az ott elhelyezett közpénztárakat hatalmába...
Tanácsköztársaság
Walter Mihály bankbizományos a preletárdiktatura idején, mint parlamenti nyomozó müködött. Különösen a rendőrtisztviselők ellen dolgozott és része van dr. Dietz Károly főkapitány, Gersich Gyula rendőrfelügyelő letartóztatásában...
A Tanácsköztársaságot ünneplő tömeg
Bácskai László kassai keresztényszocialista munkást az ottani kommunisták besugására egy ismeretlen legionárius elhurcolta a keresztélyszocialista párt irodájából. A hadosztály-biróságon börtönbe vetették a védekezni...
Tisza István
A budapesti büntető-törvényszék vádtanácsa ma folytatta a vádlottak által az ügyészség vádirata ellen benyujtott kifogások felett a tárgyalást. A szombat délelőtti tárgyalást Fényes László vádlottnak előterjesztése...
(A M.T.I. magánjelentése.) A Neues Wiener Journal jelenti Prágából: A mult éjjel a magánvasutak államositásáról szóló vita során viharos jelenetek voltak a nemzetgyülésen. A német polgári képviselők ököllel verték...
FRANCESCA BERTINI
Miss Napoleon az Omniában. E héten a Cezarina vigjáték-része, a hatodik rész, amelynek Miss Napoleon a címe, kerül az Omnia műsorára. Két hatalmas amerikai lap versengését mutatja be Maud Gregaards szenzációs személye...
Az ország legszebb patikája
Lukács Jenő gyógyszerész ellen eljárást inditottak amiatt, mert a nála megejtett vizsgálat során rájöttek, hogy a chininporban cukorpor is van. A gyógyszerész dr. Illés Ármin ügyvédhez fordult mult év végén jogsegélyért,...
Heller Róbert bűnügye
A Weisz Anny rejtelmes halála dolgában megindított bünügyben a bünper iratait vasárnap dr. Marócza Dénes királyi ügyész tanulmányozta és ma délelőtt referálta el dr. Sztrache Gusztáv királyi főügyésznek, a budapesti...
A Tanácsköztársaságot ünneplő tömeg
A hadosztálybíróság vasárnap folytatta Liszkay százados hadbíró vezetésével Madarász György százados bünperében a tanukihallgatásokat.Katzián János főesperes gyermekkora óta ismeri Madarász századost, hitoktatója...
Cikk-ajánló
Heller Róbert bünügye Heller Róbert bünügye
A Weisz Anny rejtelmes halála dolgában megindított bünügyben a bünper...
Kmetty bevallotta a terhére rótt cselekményeket Kmetty bevallotta a terhére rótt cselekményeket
A vasárnapi nap éppen olyan munkával telt el a rendőrségen, mint...
Az uzsora-bíróság első tárgyalása Az uzsora-bíróság első tárgyalása
Az árdrágítóvisszaélések büntetésére hozott legujabb törvény alapján...
Nyomában van a rendőrség Mészáros Imrének Nyomában van a rendőrség Mészáros Imrének
A Britannia-szálló ügyében a nyomozás még mindig tart és ugy látszik...
A rokkantak ismét árusithatnak A rokkantak ismét árusithatnak
November 1-én eltüntek a pesti utcákról, a pályaudvarokról és az Emke...
Hogyan játszák ki a vendéglősök az Árvizsgáló Bizottságot Hogyan játszák ki a vendéglősök az Árvizsgáló Bizottságot
Az Árvizsgáló Bizottság a mult hó elején é a mult hó végén nagy...
Dobé visszavonta a főtárgyaláson tett beismerő vallomását Dobé visszavonta a főtárgyaláson tett beismerő vallomását
A mai tárgyalás Landau Ernő orvostanhallgató kihallgatásával...
Leszavazzák a botbüntetést? Leszavazzák a botbüntetést?
Kedden véget ér a képviselők rövid istvánnapi vakációja és szerdán...
Fordulat előtt a Tisza-ügy Fordulat előtt a Tisza-ügy
Mostanában megint nagy titokzatossággal kezelik a Tisza-ügy...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98