Dtum
Login with Facebookk
1920 | Február

Szabad kereskedelem

A napilapok közölték a napokban, hogy a rendőrség a budapesti szállitók raktáraiban razziát tartott és sok millió értékü élelmiszereket, meg más árut foglalt le ama gyanu alapján, hogy a lefoglalt árukat a tulajdonosok elvonták a közfogyasztás elől azért, hogy azokat „drágitsák”. A lefoglalt cikkek között sok volt a tea és csokoládé.

A tulajdonosok ellen eljárás indult meg és ha nem tudják igazolni, hogy a beraktározás kényszerüségből történt, az árukat elkobozzák, illetőleg a közélelmezési minisztérium rendelkezésére bocsátják, amely azokat eladja beszerzőcsoportoknak és szövetkezeteknek, az árutulajdonosokat pedig példásan megbüntetik.

A legitim kereskedelem nem akarja semmiképen sem mentegetni, védelmezni az árdrágitó zug- és lánckereskedelmet, sőt szigoru, eredményes üldözésének csak örülni tudna. De a kereskedelem fattyuhajtásait ilyen módon nem lehet lenyesegetni.

Aki nem egyenes uton jár, akinek cselekedetei nem birják el a világosságot, bizonyára nem tolakszik a nyilvánosság elé, hanem bujkál, rejtőzködik. Aki árut halmoz, árdrágitani akar, bizonyára nem helyezi el a piszkos üzleteinek tárgyát képező árut közraktárakba vagy szállitóknál, ahol a rendőrség ugyszolván bekötött szemmel is belebotlik, hanem azt ügyesen elrejti, hogy ne egykönnyen találjanak rá. 

A zug- és lánckereskedelmet elsősorban tenyésztették és tenyésztik a kimulni nem akaró, kimulni nem tudó központok, amikor a forgalmat megkötik és jelentékeny árukészleteket vonnak el a fogyasztás elől. Mert ne higgye senki, hogy ha egyes központok kimondják a fölszámolást, azzal a baj már megszünt. Minden központnak, akármi legyen a neve, a lehető leggyorsabban meg kell szünnie és mindenekelőtt a lekötött árukészleteket kell a kereskedelem utján a fogyasztókhoz eljuttatni. Semmiféle központnak sem szabad fönnmaradnia. Semmiféle központ likvidációjának sem szabad hónapokig eltartani.

Amilyen károsak a központok, csak olyan károsak a forgalmat megkötő egyéb intézkedések: a maximális és tájékoztató árak, a bejelentési kényszer, a szállitási igazolványok, stb. Amig ezek megbéklyózzák a forgalmat, igazi szabad kereskedelem nem lehetséges és igy a szabad verseny jótékony hatása nem érvényesülhet a maga egészében. 

Fletner Jenő

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Remek eredmények a Budapest-Eger úszóversenyen Remek eredmények a Budapest-Eger úszóversenyen
Egerben vasárnap délután zsúfolt nézőtér előtt került sor a...
London ma reggel ismét borúlátó London ma reggel ismét borúlátó
London ma reggel ismét borúlátó. A külpolitikai érdeklődés feszülten...
A gépember emberi alkotás A gépember emberi alkotás
Az emberiség méltán büszke találmányaira, felfedezéseire, technikai...
A Röntgen-sugár története A Röntgen-sugár története
- Majd megröntgenezzük!- mondta a fogorvos. - Csak a biztonság...
Ferdinánd Károly főherczeg házassági terve Ferdinánd Károly főherczeg házassági terve
Nagy feltűnést keltett mindenfelé az a hír, hogy uralkodóházunknak...
BTC – Törekvés 2:1 (1:1) BTC – Törekvés 2:1 (1:1)
A csöndes esőben csatakos talajon lezajlott mérkőzés egyike volt a...
Csehov - Egy öregember iratai Csehov - Egy öregember iratai
Egy öreg orvostanár szükségét érzi, hogy - élete vége közeledvén,...
Megújhodás, öncsonkítással való életmentés Megújhodás, öncsonkítással való életmentés
Az öncsonkítással való életmentés az állatvilágban különösen az...
Földutak építése 1 Földutak építése 1
Azokon a vidékeken, ahol a lakosság sűrűsége csekély, az utak építése...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98