Dtum
Login with Facebookk
1920 | Július

Megalakult a kormány

Saját tudósítónktól
Végre van uj kormány. Nem uj, mert hiszen a politikai személyanyaghiány miatt ez is csak fejelés. Vasárnap megalakult, nem a legjobb kilátások mellett a kormány. Két uj ember van benne, két tárcát elcseréltek s egyebekben maradt minden a régiben. Még a tekintetben is régiben maradt minden, hogy a kormány megalakulása nem jelenti egyben a válság megoldását is. Nem a válság marad, sőt nőt azóta s lehet, hogy a politikai alapokon, mint most, mikor sikerült egy pártba terelni mindazokat, akik politikailag sohasem férnek össze és sikerült egy olyan kormányt alakítani, melyben senki sem bízik, s amely maga sem hiszi, hogy életképes lesz.


A kormányalakulásról a következő félhivatalos jelentést adták ki:
Vasárnap délután 3 órára sikerült Teleki Pál gróf deszignált miniszterelnöknek a kormányt véglegesen megalakítani. A már ismert miniszteri névsorban közölt minisztereken kívül résztvesznek a kabinetben: mint belügyminiszteri Ferdinándy Gyula dr. volt igazságügyminiszter, míg Tomcsányi Vilmos Pál az igazságügyi tárcát vállalta.
Ezek szerint igy néz ki a miniszterium:
Elnök és külügy: Teleki Pál gróf.
Belügy: Ferdinándy Gyula dr.
Közoktatásügy: Haller István.
Földmívelésügy. ideiglenesen Rubinek Gyula, a földbirtokreform megvalósítása céljából fentartva nagyatádi Szabó Istvánnak.
Közélelmezésügy: ideiglenesen nagyatádi Szabó István.
Pénzügy: Korányi Frigyes báró.
Kereskedelemügy: Rubinek Gyula
Igazságügy: Tomcsányi Vilmos Pál.
Népjóléti és munkaügyi: Benárd Ágoston dr.
Nemzetiségi: Bleyer Jakab
Kisgazda: sokorópátkai Szabó István.


Az egész uj alakulás csak abban mutat szomoru érdekességet, hogy Magyarországon igazán nincs hiány az univerzális tudásu és sokoldalu államférfiakban. Aki tegnap egyedül volt alkalmas az igazságügyet vezetni, az ma a belügyi kérdések kizárólagos tudója, aki tegnap egyetlen agrár szakértő volt, az ma a merkantil tárcában áll egyedüli pótolhatatlanként. Ez egy kissé komolytalanná teszi az egyébként teljesen humoros magyar politikai életet.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Teleki Pál miniszterelnök Az első Teleki-kormány
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98