Egy átutazóban levő erdélyi barátunk budapesti tartózkodása alatt a következőket mondta el tudósítónknak az erdélyi állapotokról:
Az erdélyi románok és a magyarok között 1918-ban beállott szakadás nem tudta eltüntetni azokat a régi kötelékeket, amelyek révén a két nép hangadó elemei egymással érintkeztek.

Az első képviselőválasztás alkalmával a magyarok passzivitása látszólag a románok malmára hajtotta a vizet. A bukaresti parlamentben kiderült azonban, hogy-e román képviselők egy része nem hajlandó megszavazni Erdélynek Romániával való egyesitését s ezek a képviselők erős támaszt leltek az erdélyi magyarságban. Az antant egyenes befolyásának tulajdonitandó az uj választások kiirása. Az unió kérdése egyáltalában nem került le a napirendről és aki azt hiszi, hogy ez államjogi processzus rázkódtatások nélkül fog befejezéshez jutni, nagy tévedésben van.

Ma már az erdélyi román intelligencia kétharmada nyiltan harcol Erdély autonomiája mellett. És az Avarescu-kormány erőszakossága csak fokozni fogja az autonómista párt ellenállását, tömörülését, szervezkedését és harckészségét. A kilátásba helyezett birtokreform sem elégitette ki az erdélyi román parasztságot. És az előjelekből következtetni lehet arra, hogy csak rövid idő kérdése, hogy a tánccal és zenével ?erdélyi román parasztság is a helyes utra tér és rövidesen autonomista párthoz szegődik. A határvidékeken inaugurált és katonai szervezetszerű berendezkedés se fogja megakadályozhatni a románságot uj politikai irányának eléréséért folytatott küzdelmében.

A határidővidéken ugyanis a román kormány az összes területeket majdnem kivétel nélkül katonai felügyelet alá helyezte és a vármegyék gócpontjaiban katonai kirendeltségeket bocsájtott a közigazgatási vezető rendelkezésére. A közigazgatási vezetők rendelkeznek a katonai kirendeltségek vezetőivel és viszont ezek a községekbe dirigált katonai parancsnokokkal. E nyilvánvaló megszállás félreérthetetlen célja az, hogy a román néptől távol tartsanak minden megértő és felvilágositó szót.

Ezzel szemben a román kormány spekuláló erdélyi ügynökei elkéstek. A „Sigurantia”, e titkos államrendőrségi szervezet, amely behálózta az egész magyar területet, már nem működik többé azzal a precizitással, amellyel néhány hónappal előbb működött és működésével ámulatba ejtette az antantot is. A Sigurantia mint testület feloszlófélben van. Az emberek a szervezet kebelében nem találták meg biztos jövőjüket és a magyar anyaország területéről Erdélybe bevonult álláséhes tisztviselők jelentékeny része nem találta meg biztos jövőjét, s ezért az elégedetlenség már-már óriási hullámokat ver.

Az elkövetkezendő választásokra nézve már két nézet alakult ki Erdélyben csak két párt van, nemzetiségre, vallásra és minden más szétválasztó körülményre való tekintet nélkül. Az egyik az unionisták, a másik az autonomisták pártja.

A román kormány minden törekvése oda irányul, hogy e két párt kialakulását megakadályozza, a lelkekben széthuzást támasszon és a közvéleménye régebbi álláspontjára visszaterelje, a feltétel nélküli unio eszméjének visszahóditsa és biztositsa. Erre azonban a román kormány és az erdélyi volt kormányzótanács között felmerült és áthidalhatatlan ellentétek következtében semmi kilátás sincs. A román kormány intézkedésének pozitiv eredménye eddig az, hogy a zavar, az egyenetlenség és a Romániával szemben táplált ellenszenv hova-tovább fokozódik.