Dtum
Login with Facebookk
1920 | November

Egy talpalatnyi föld se maradjon ősszel szántatlanul!

Irta Bittera Miklós dr. 

Nem ujság ez. Évek, évtizedek óta hangoztatták – mégis elegen akadnak ma is, akik nem fogadják meg ezt a jó tanácsot. Még úgy van sokhelyütt a tarló, ahogy learatták. Kigazosodott; gyúrja, tiporja a legelő jószág. Olyan kemény már a fekete, búzatermő föld tarlója, mint a szérüskertben régen a nyomtató-hely volt. Égette, szárította a forró nyári napsugár, folytatja ezt a munkát az őszi szél. 

Nemsokára megered az eső. Maholnap a hó is lehull, beáll a fagy – nem is lehet majd szántani. Az ilyen kemény föld nem veszi be a téli nedvességet: az eső, hólé lefut róla. Nyáron nem esik, a téli időben nem tudja magát megszívni – miből, hogyan lássa el az ilyen föld vízzel majd jövő tavasszal a növényeket? Esőszegény tavasz után következő száraz nyáron minden kisül rajta. 

Az ősszel szántott föld ellenben olyan, mint a szivacs. A reáhulló esőt, olvadó hólevet felszívja, nem engedi lefutni, tavasszal és nyáron pedig lassan-lassan átadja a növényeknek. 

Bár télen át sok vizet vesz magába, tavasszal az őszi szántás hamarabb szárad meg, mint a szántatlan föld felülete, mert a böjti szél hepe-hupás szántást jobban járja, mint a sima, még szántatlan tarlót. Korábban lehet az ősszel megszántott földön a tavaszi vetést elkezdeni. Korai vetésnek pedig minden gazda tudja a hasznát. 

Tavasszal könnyebb a megmunkálása, mert az őszi szántáskor felvetett hantot a tél fagya szétzúzza és a fogas nyomán szétesik, mint a hamu. Sokszor még szántani sem kell korai vetésű tavasziak alá, elég a tárcsa vagy gruber. Ezekkel gyorsan megy a munka, 3-4 szer annyit lehet velük megjáratni, mint felszántani. Ez pedig a szorgos tavaszi időben nagy előny! 

Az eke nyomán sok kártékony rovar kerül napfényre a megfordított hanttal. Ezeket a madarak felcsipegetik. Számtalan gyommag indul még ősszel csirába és azután télen át kifagy. Évelő gyomok mélyen futó földalatti szárait az eke felszakgatja, azok gyengülnek, fagynak. Így pusztul a gazda sok apró ellensége is. 

Tudja, tudhatja azt minden gazda, ha kicsit gondolkodik és mégis de sokan vannak, akik vétenek ez ellen. Hányszor halljuk, hogy azért nem szántotta valaki föl ősszel a tagját, mert kukoricát szán bele, ráér azzal tavasszal is. Csak egy próbát kell tenni, hogy meggyőződhessék, mennyivel több és biztosabb lesz az ősszel megszántott földön a termése. 

Őszi szántással tudjuk a talajban a téli nedvességet felfogni és elraktározni.
A tél fagya morzsolja szét a kemény rögöt, teszi a tavaszi munkát könnyűvé, gyorssá. Csak az ősszel megszántott földben tárulnak fel télen át a növényi tápanyagok. Őszi szántással irtjuk a gyomot, pusztítjuk a kártevő rovarokat. Csak ősszel szántott földön számíthatunk nagy és biztos termésre. 

Azért aranyszabálya legyen minden gazdának: „Egy talpalatnyi föld se maradjon ősszel szántatlan!”

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98