Dtum
Login with Facebookk
1920 | November

Mindent visszanyerhetünk

Rend. Nyugalom. Jogbiztosság. Munka. Egyetértés. Ha már elvesztettük a háborut ezekkel megnyerhetjük a békét. Mert nézzünk csak körül egy kicsit. Ég a világ. Még mindig ég. Ha nem is olyan nagy lánggal, mint a világháboruban, de csak világégés ez is. Minden kuckóban, minden szögelletben zsarátnok izzik a pernye közt. Fellobban a tüz hol, itt, hol ott. Csak egy nagy szél kell és elharapózik a tűz, lángbaborul minden.


Szerbiában meg akarják lincselni Vernicset, a miniszterelnököt, lázonganak a horvátok, bosnyákok, montenegróiak, D'Annunzió kalandja átcsap a dalmata partra. Romániában forradalmi jelentőségü tüntetések, zavargások és sztrájkok. Csehországban öldösi egymást a cseh a némettel, a cseh nacionalista a cseh szociálistával. Muna hívei legionáriusokkal, Égerben, Prágában, Pilzenben, Brünnben statárium. A hellén félszigeten polgárháboru kezdődik. Venizeloszról minden nap más hírt olvasunk és a király személy közül kitört forrongásnak a respublika és monarkia harcánál sokkal mélyebb a jelentősége.


Világégés van ész ezt nem lehet egy csöbör vizzel eloltani. Alapjaiban rendült meg az uj világrendezkedés, fölfordul, a békekonferencia mesterkélt uj térképe. Reng minden és talpunk alatt rejtelmes energiák forronganak. A szeizmográf már érzi a kilengéseket. Ki tudja, mikor jön a földrengés?!


A mi történelmi missziónk a mindig forrongó zajló, rengő Balkán küszöbén őrt állani. A mi jövőnk, hogy beigazoljuk tökéletes konszolidáltságunkat és kulturfölényünket, mert akkor fognak mindek annak az egyetlen oázisnak tartani, ami a Szahara kulcsa, ami az egyetlen biztosítéka annak, hogy a Balkán lángba ne boríthassa ismét az egész világot.


Most, amikor teljes felfordulás előtt áll a Balkán, amikor minden percben kirobbanhat ott valami: kell nekünk rendet, nyugalmat teremteni, egyetértést csinálni. Most. Mert ha e felfordulás központjában itt nyugalom, rend, munka, erő és egység lesz: mindent visszanyerhetünk. Most igazolhatjuk be, hogy a mi konszolidáltságunk és kulturfölényünk Európa nyugalmának egyetlen biztosítéka és hogy a nyugalom őréül egyetlen önként adott megoldás van: az erős, megelégedett, nyugodt, régi Magyarország.


Mi vagyunk az az egyetlen talpalatnyi hely, ahol ha megveti a lábát a nyugalom, kivethető innen sarkaiból ez a nekünk most kellemetlen, velünk ellenséges egész uj világberendezés. Ezért hát mos nyugalom. Most teljes rend. Most tökéletes jogbiztonság. És megnyerhetjük a békét, amivel megnyertük a háborut is.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98