Dtum
Login with Facebookk
1920 | Szeptember

Kun Béla merénylőjét orgyilkossággal vádolják

Bécs, szept, 12.

Április hónapban történt, hogy a Steinhofba internált Kun Béla és társai részére csomagot adtak át az őrség parancsnokának. A vörös vezérek örömmel kaptak az ajándékon s jóízüen fogyasztották a csomagban talált gyümölcsöt s egyéb édességet. Rövid idő multán mérgezési tüntetek között megbetegedett az egész társaság.


Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy az élelmiszereket atropin – oldattal itatták. Az osztrák rendőrség megindította a nyomozást s kiderült, hogy a merényletet a kommunista-vezérek drága élete ellen egy Gireth László nevű fiatalember követte el, ő adta át az őrség vezetőjének a mérgezett csemegét. Gireth Lászlót, aki 19 éves és állítólag budapesti diák, letartóztatták s április 4-ike óta vizsgálati fogságban van.


Az ügyészség orgyilkosság kisérlete címén emelt ellene vádat.


A tárgyalást mint bécsi tudósítónk táviratozza, október hónap első felében tartják meg. Az esküdtbiróság elnöke dr. Czerny főtörvényszéki biró lesz, a vádat dr. Schwartz államügyész képviseli, míg a védelmet dr. Zörnlaib Hugó látja el.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Kun Béla Steinhof
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98