Dtum
Login with Facebookk
1920 | Szeptember

Oldalkocsi automobillá alakítva

A modern közlekedséi eszközök között a motorkerékpár igen jelentős szerepet játszik. Ezen a helyen fölösleges a motorkerékpár célszerüségéről irni. Itt másról lesz szó. Azokról az ötletekről, amelyeket a technikai világ a motorkerékpár körül valóra vált oly célból, hogy versenyre keljen az automobillal.

Már maga az a körülmény, hogy motorjármüvet produkál a technika, olyat, amely kis helyen fér el, könnyen kezelhető, gyorsan kéznél van és ami a legfőbb, sokkal olcsóbb, mint az automobil, igen sok előnyt ád ennek a járómünek. Mi kissé távol esünk attól az élettől, amely aranyat termel az időből, mi csakbámuljuk Amerikát, de nem értjük meg.

A mi világunk és Amerika között Nyugat-Európa fekszik, a maga urias, kényelmes életével, fényüzésével, eleganciájával, s mi ezt utánozzuk. Pedig nekünk Amerikát kellene példának vennünk. Csak egy igen csekélynek látszó, de lényegében jellemző körülményt emlitünk itt meg. Nálunk nem uri dolog, nem elegáns, főleg hölgyeink szemében elvetni való dolog kerékpáron járni.

A mi elegáns világunk még konflisra sem ül, nálunk a fiakkernél kezdődik az úr! Amerikában, ahol egy autóbérelése csak annyiba kerül, mint nálunk este nyolckor a villamos tarifa, csak azok ülnek ilyen járómüre, akiknek végtelenül sürgős az utjuk s kerékpáron jár az orvos, tanár, mérnök, biró, hivatalnoknő, szakácsnő s mindenki, akinek hosszu utat kell megtennie gyorsan.

Akinek pedig van hozzá tehetsége, megtanulja a motorkezelést s nem sokkal drágábban szerzi meg a motorkerékpárt, mint mi. Hosszu, talán unalmas leirások bizonyitanák, hogy hol hibáztuk el életünket, hol tértünk el Amerika példájától és Párisban, Londonban fényüző életet élő embereket utánozzuk anélkül, hogy az angol és francia ipari tevékenység példáját is követnők.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98