Dtum
Login with Facebookk
1921 | Április

Egy millió korona értékű zsákot loptak el

- A lujza-malom tolvajai –


- A Hétfői Napló tudósítójától –


A Lujza-gőzmalomban már hónapokkal ezelőtt észrevették, hogy az üzem hatalmas zsákraktárát valaki állandóan dézsmálja. A lopkodásnak eleintén nem tulajdonítottak nagyobb jelentőséget, mert a hiányt csak uj leltározás utján lehetett volna megállapítani. Részint az uj leltározással járt nagy munkálatok miatt, részint, mert a hiány minimálisnak látszott, az ügyről nem tettek jelentést a rendőrségen hanem ez időtől kezdve megfigyelés alá helyezték a raktárt.

 

Ettől az időponttól kezdve egy ideig ugyan nem vettel észre semmit, de nemsokára ujból megkezdődtek a lopások és mint hogy a házi nyomozás teljesen eredménytelen maradt, a III. kerületi rendőrkapitánysághoz fordultak segítségért. A rendőrség emberei néhány napi megfigyelés után rájöttek, hogy a lopásokat a gyár munkásai követik el. a nyomozás során megállapították azt is, hogy a zsákok értékesítésével három huszonéves munkás foglalkozik, akik a zsákokat Tolnára szállították értékesítés végett.

 

A III. kerületi kapitányság távirati megkeresésére a tolnai csendőrs letartóztatta és Budapestre szállította a három munkást, akiknél 200 darab zsákot találtak. Az időközben megtartott letartóztatás megdöbbentő adatokat hozott napfényre. A hiányzó zsákok száma jóval fölülhaladja az ötezret és nagyrészt elsőrangú, ugynevezett molinó anyagból készült melynek darabonként való értéke közel kétszáz korona.

 

A nyomozás további során kiderült az is, hogy a zsákok egy részét az óbudai szegényebb emberek között osztották szét, akik szalmazsákok és különböző ruhadarabok készítésére használták föl. a kár meghaladja az egymilliót és a három letartóztatáson kívül eddig tizenegy előállítás történt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98