Dtum
Login with Facebookk
1921 | Augusztus

Látogatás Beniczky Ödönnél

Vasárnap délután Beniczky Ödön nemzetgyülési képviselőnek Muzeum-utca 5. szám alatti lakásán kopogtatunk. Az ajtó réz rácsozatánál csakhamar az inas arca jelenik meg, aki közli velünk: a kegyelmes úr jelenleg nincs itthon.” Amikor azonban megmondottuk neki, hogy interju céljából keressük a kegyelmes urat, az inas bemegy, s rövid vártatva ezzel tér vissza:
- A kegyelmes ur várja a hírlapíró urat.


Tágas szalon, Beniczky Ödön szívesen fogad, eleinte szabadkozik, mondván, hogy a nyilvánosság számára nincs semmi mondanivalója.
- Kérem, már azt mondják rólam, hogy folyton magammal foglalkozom és idehaza önmagamnak is interpellációkat olvasok fel, - jegyzi meg mosolyogva.


Kérdéseinkre azonban mégis csak beszélni kezd, miközben egy rajzolóművész késziti portréját.

A kecskeméti memorandumról kérdezzük először Beniczky Ödönt, amelyre vonatkozóan csak annyit jegyzett meg, hogy ma már köztudomásu, hogy az ismeretes közgyülési határozatot nem a törvényhatóságnak mind a háromszáz tagja, hanem mindössze 20 tagja hozta meg.


- Engem már mindennek elmondottak – mondotta Beniczky Ödön. – Endrei főszolgabiró gyáva rágalmazónak, a ceglédi Ébredők sürgönyben támadtak rám, ezek azonban mind olyan dolgok, amelyekre én nem reagálok. Az általam előadottak ügyében a vizsgálatot megindították és minden más dolog csak mellékvágányra akarja terelni a főtárgyat, ezekre a dolgokra csak akkor kerülhet a sor, ezekkel a rágalmazókkal csak akkor számolhatok le, ha interpellációm tényleges állításai beigazolódnak.


- Mielőtt ennek az akciónak nekiindultam - folytatta a volt belügyminiszter - , rinocerosz-bőrt huztam magamra, melyet akkor fogok megint levetni, ha a dolgok végére érkeztem.

A keresztény közvélemény
A beszélgetés a közvélemény fölfogására terelődött. Különben az hangolja le Beniczkyt, hogy őt, a keresztény Magyarország legelszántabb harcosát, éppen a keresztény közvélemény ítélt el, még mielőtt az ő igazsága megbukott, vagy diadalt aratott volna.
- Az ügynek lényegének ismerete nélkül – mondja sötét keserüséggel – törtek fölöttem pálcát, azonban ez is teljesen hidegen hagy.

Az Ébredők szerepe

- Mi a véleménye az Ébredő Magyarok plakátjáról, amelyben kegyelmes urat is aposztrofálták, noha tudvalevőlen Friedrich István politikája a képviselő urét tökéletesen fedi és az Ébredezők Friedrich Istvánt még legutóbb vezérüknek vallották? – kérdezte a Hétfői Hírlap munkatársa.


- Ami az Ébredő Magyarok plakátját illeti, - amely tényleg ellentétben áll annak a kis politikai csoportnak felfogásával, amelynek ezidő szerint én vagyok a heroldja – erre vonatkozóan köztudomásu tény az is, hogy az Ébredő Magyarok Egyesületének budapesti vezetősége igen fiatal emberekből áll, akik akkor még pólyásbabák voltak, mikor én és barátaim a keresztény nemzeti eszmének a közélet porondján tevékeny harcosai voltunk. Az említett fiatalemberek betekintés és tapasztalatok hiányában ítélnek meg politikai cselekvéseiket.


- Soha még oly intenzíven a keresztény nemzeti irány érdekeit nem szolgálta senki, mint éppen én, legutóbbi felszólalásommal.


Ezt már emelt hangon, szinte felindultan mondotta Beniczky Ödön.


Amikor ismeretes és régóta huzódó mentelmi ügyéről kérdeztük Beniczkyt, a következőket mondotta:
- Ugyszólván krisztusi türelemmel várom ennek az ügynek elintézését hónapok óta. Ugyanezt a türelmet ajánlottam azoknak, kik máris elítéltek, elmarasztaltak engem politikai akcióm a legelején.

A fenyegető levél

Végül a legutóbbi nemzetgyülési fölszólalásában említett gyalázó levélre vonatkozóan kérdeztük meg a volt belügyminisztert, amelyet interpellációja után három katonatiszt írt hozzá.
- A legsulyosabb becsületsértések halmaza ez a levél – válaszolt Beniczky. – A legenyhébb kifejezés benne: „gyáva kutya”. A levél ügye felelős utra terelődött, többet tehát róla nem mondhatok.
Bucsuzásul még csak ennyit jegyzett meg: - Higyjék el kérem nem vagyok destruktív és ezt rövidesen látni fogja az egész ország.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98