Dtum
Login with Facebookk
1921 | Augusztus

Az MTE férfi és hölgy atlétikai versenye

A bécsi hölgyek elsőrangú szereplése. – Öt versenyből négyet megnyertek. – Kurunczy Lajos MTK lesántulása és veresége 100 méteren. – A Lichter-vándordíj első védője: az MTE. – Dr. Váradi Mihály MTK győzelme 5000 méteren. – Fonyó Márton MTE győzött 800 méteren. – Dr. Csejtey Lajos BEAC kettős győzelme.

Mintegy 2000 főnyi nézőközönség előtt rendezte a Munkás Testedző Egyesület sikeres Szent István-napi atlétikai versenyét a Hungária-úti sporttelepen. A verseny nemzetközi jellegét a bécsi WAF hölgyversenyzői adták meg, míg a WAF férfi atlétái nem jöttek le.

A közönség a bájos, jó alakú és tegyük hozzá: jól mozgó bécsi leányokat tüntető szívességgel fogadta és minden győzelmük után lelkesen ünnepelte. A tapsból és éljenekből kijutott Reck Mancy kisasszonynak is, ki egyedül tudott győzni a bécsiekkel szemben 100 méteren. A hölgyek eredményei minden tekintetben kielégítők voltak.

A férfiak versenyéről az első klasszis tekintélyes része hiányzott. Így Némethy FTC, Fixl, Benedek, Kobulszky MAC, Bedő, Haluska BEAC, Gáspár BBTE, Juhász MTK, Gerő, Vogel KAOE stb., de a verseny mindennek ellenére nem volt érdektelen. A főérdeklődés az 5000 m csapatverseny iránt mutatkozott, mely 38 indulójával látványosságszámba ment.

Az MTE fölénnyel győzött, de az egyéni siker megint dr. Váradi Mihály MTK bajnoké lett. Meglepetés volt a 800 m síkfutás eredménye: Fonyó Márton MTE az utolsó 200 méteren egyszerűen megfutott ellenfeleitől. Gál Ferenc MAC szabályellenes versenyzésének Görög itta meg a levét, mert Gál véresre taposta lábát. Kurunczy Lajos MTK a 100 méteres futásban lesántult. Ugyanígy járt Klucsik Jenő MTK a távolugrásban.

Részletes eredmény:
100 m síkfutás. 1. Hanthó Lajos MAC 11. 7 mp. 2. Kurunczy Lajos MTK 11.8 mp. 3 Vida Béla KAOE 11.9 mp. 4 induló 30 cm. nyerve, 1 m harmadik, enyhe ellenszél, Kurunczy verseny közben lesántult.

Magasugrás hcp. 1. Samu Ferenc MAFC 32 cm. e. 185 cm. 2. Gyarmathy László MAFC 22 cm. e. 185 cm. 3. Gárdos Lóránt 9 cm. e. 181 cm. 10 induló.

Diszkoszdobás. 1. dr. Csejtey Lajos BEAC 40.33 m. 2. Vörös János MAC 37.86 m. 3. Somfay Elemér MAC 35.63 m. 4 induló- Csajtaynak volt egy 42 méter fölötti dobása, de kilépett; Vörös hatalmas javulása kellemes meglepetés, minden dobása 35.40-en fölül volt.

1500 m síkfutás. 1. Grosz István MTK 4 p. 35.2 mp. 2. Koszta Gyula BEAC 4 p. 35.8 mp. Két induló. Koszta vezetett gyenge irammal, finisben 4 m nyerve.

Távolugrás. 1. Kovách Pál MAC 6.14 m. 2. Ujfaluczky József FTC 6.10 m. 3. Bencze Tibor MAFC 6.06 m. 6 induló, gyenge eredmény.

5000 m csapatverseny. Lichter-vándordíj. 1. MTE (Csitbay, Bese, Steiner, Garay, Kaiser) 2+3+5+6+9=25 p. 2. MTK (dr. Várady, Garai, Bokor, Hirschl, Jármay) 1+7+8+17+18=51 p. 3. FTC (Uglár, Kulcsár, Sárosdi, Kalotai, Richter) 83 p. 4. ESC 86 p. 5. MTE b) 100 p. Indult 5 csapat. 39 futóval.

Egyénileg 1. dr. Váradi Mihály MTK 16 p. 14 mp. 2. Csitbay József MTE. 3. Bese József MTE. Finisben 20 m nyerve. 30 m harmadik. Csitbay vezette a mezőnyt, nyomában Bese, Váradi, Steiner, Király, Bokor. Elsőnek Bokor, majd Steiner és Garay, továbbá Király szakadtak le a vezetőktől, az utolsó két körben Bese is leszakadt. Csitbay nem tudott Váraditól megszökni, így veresége biztos volt. Király jó negyedik volt.

300 m síkfutás. 1. Kainrath Antal MTK 37.2 mp. 2. Steiner Béla MTE 38.1 mp. 3. Mayer Ferenc MAFC. 3 induló. 9 m könnyen nyerve. 8 m harmadik.

3000 m gyaloglás II. osztályú. 1. Lichter Sándor MTE 14 p. 58 mp. 2. Kopp Antal FTC 15 p. 51 mp. 3. Mladovczky Tibor FTC 16 p. 30 mp. 5 induló. 160 m nyerve, 120 m harmadik.

110 m gátfutás.
1. Stolmár Károly FTC 16 mp. 2. Püspöky Gyula MAC 16.4 mp. 3. Steiner Andor MTK 18.8 mp. 4 induló. Stolmár a gátakat biztosan vette, csak az utolsóba ugrott bele. 3 m nyerve, gyenge harmadik.

Gerelyvetés. 1. dr. Csejtey Lajos BEAC 47 m. 2. Gyurkó László FTC 43.07 m. 3. László Ferenc MTE 39.70 m. 4 induló: gyenge eredmény.

800 m síkfutás. 1. Fonyó Márton MTE 2 p. 1.8 mp. 2. Grosz István MTK 2 p. 5 mp. 3. Steiner Béla MTE 2 p. 6 mp. 6 induló. Gál MAC és Görög MTK helyezetlen. 20 m nyerve, 5 m harmadik. Ebben a versenyben Gál Ferenc megint erőszakosan versenyzett, minden nyomát Görög lába viseli 4-5 szeges nyom képében. Ideje volna, ha a MASz erős kézzel beavatkozhatna a szabályellenes, kíméletlen versenyodorral szemben.

Hölgyversenyek
100 m síkfutás. Két előfutam után a döntőben 1. Rech Ancy MTE 14.4 mp. 2. Poldi Leitner WAF 14.5 mp. 3. Märy Hirtl WAF 14.9 mp. A kis MTE-hölgy győzelme meglepetés, 1 m nyerve, 2 m harmadik. 10 induló.

Magasugrás. 1. Märy Hirtl WAF 130 cm. 2. Klamár Jolán MTE 125 cm. 3. Mekler Margit FTC 110 cm. 3 induló.

400 m síkfutás.
Adi Bierbrauer WAF 1 p. 7.6 mp. 2. Wéber Szida MTK 1 p. 10.8 mp. 3. Garay Rózsa MTE 1 p. 16.9 mp. 5 induló. Bierbrauer kisasszony szép stílusban erőteljes iramot diktált és 15 m győzött.

200 m síkfutás. 1. Mimmi Ehrlich WAF 29.9 mp. 2. Poldi Leitner WAF 31.8 mp. 3. Német Mancy MTE. A két bécsi kisasszony megfutott magyar ellenfeleitől. 9 induló, 6 méterrel nyerve.

4x100 m stafétafutás. 1. WAF (Poldi Leitner, Märy Hirtl, Adi Bierbrauer, Mimmi Ehrlich) 69 mp. 2. MTE a) 3. MTK. A bécsi hölgyeken az előző versenyek fáradsága egyáltalán nem látszott és nagy fölénnyel győztek.

 

A hölgyek pontversenyében Székely vándordíj 1. WAF 27 pont, 2. MTE 13 pont.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Az MTE nemzetközi női atlétikaversenye Az MTE versenyén győztes WAF hölgystaféta tagjai balról Mary Hiertl, Mimy Ehrlich, Adi Brierbrauer és Poldi Leitner Rech Ancy a 100 m-es hölgy futóverseny győztese
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98