Dtum
Login with Facebookk
1921 | Augusztus

KAOE országos atlétika versenye

Kitűnő eredmények. – Három új rekord. – Somfay Elemér (MAC) nagyszerű új hármasugró rekordja. Némethy Ferenc (FTC) fényes rekordfutása 3000 méteren. – Gáspár Jenő (BBTE) kiváló formában. – Vogel Antal (KAOE) kettős győzelme. – Budapest távolugró csapatbajnoka a MAC.

Bár a bécsi atléták nem jöttek el a KAOE versenyére, mégis az évad egyik legsikerültebb versenyét rendezte meg a KAOE és Üllői-úti pályán vasárnap délután mintegy 1500 néző előtt. A rendezőség okulva a múltak hibáin, ezúttal igyekezett kifogástalant nyújtani, ami nagy részben sikerült is, mert gyors egymásutánban peregtek le a versenyszámok. A bécsiek távolmaradásáért és egy-két gyengébben népes mezőnyért teljes kárpótlást nyújtottak az eredmények.

A viadal három új rekorddal is gyarapította atlétikánkat. Nemzetközi szemüvegen nézve, első helyen Somfay Elemér MAC 14.51 méteres hármasugrórekordja áll, amely közel háromnegyed méteres rekordjavítás. Értékes rekord Némethy Jenő (FTC) 3000 méteres teljesítménye is. Erősebb ellenfél mellett 9 percen belül futotta volna. A 200 méteres gátfutásban Helfer Béla (KAOE) végre reálisan is rekordot futott, ami hitelesíthető lesz.

Az elért eredmények között messze kimagaslik még Gáspár Jenő (BBTE) 187 cm-es magasugrása. Két percen belül futott megint Vogel Antal (KAOE) 800 méteren. A sprintszámokban Gerő Ferenc (KAOE) győzött fölénnyel, bár gyengébb eredményekkel.

Budapest távolugró csapatbajnokságában a MAC nagy fölénnyel győzött, bár állandó távolugrói formájukon alul ugrottak. Petrasovszky és Rácz meglepő teljesítménye jó átlaghoz segítette a griffmadaras csapatot. Az FTC a tartalékos MTK előtt második lett.

A futballisták 4x100 méteres stafétában a Hűvös-vándordíj a KAOE jó sprinterei. Szigetivel megerősítve fölénnyel győzött, ezzel másodszor védi a szép díjat.

Részletes eredmény
:
100 m síkfutás.
1. Gerő Ferenc KAOE 11.4 mp. 2. Hantho Lajos MAC 11.6 mp. 3. Vida Béla KAOE 11.8 mp. 2 m nyerve, 1 m harmadik. 5 induló.

Magasugrás.
1. Gáspár Jenő BBTE 187 cm. 2. Petrasovszky Leo MAC 180 cm. 3. Gárdos Loránt MTK 175 cm. Indult még Székely MTK 170 cm. Gáspár 183 cm-ig javítás nélkül ugrott, a 187 cm-t második kísérletre vitte, de 190 cm-rel már nem tudott sikerrel megbirkózni.

200 m gátfutás. 1. Helfer Béla KAOE 27.3 mp. országos rekord! 2. Braun Ernő MTK 29.2 mp. 3. Gerő Mór KAOE 30.8 mp. 7 m nyerve. 7 m harmadik. Gyenge ellenszél.

400 m síkfutás. 1. Fixl Lajos MAC 51.7 mp. 2. Kainrath Antal MTK 53.8 mp. 3. Paller Árpád KAOE 56.1 mp. 3 induló. 300 méterig Kainrath vezetett, ott Fixl előretört és fokozatosan elhúzva 8 méterrel győzött az utolsó 50 méteren a versenyt feladó Kainrath ellen, gyenge harmadik.

800 m síkfutás.
1. Vogel Antal KAOE 1 p. 59.9 mp. 2. Grosz István MTK 2 p. 1 mp. 3. Fonyó Márton MTE 2 p. 1.3 mp. Érdekes verseny. Az első 400 métert Gál MAC vezette (56.5), mögötte Grosz, Fonyó, Vogel. Onnan Fonyó ment az élre, nyomában Grosz, meg Gál visszaesett. 550 métertől Vogel előretört és 7 m-rel győzött a finisben második Grosz ellen, 1 m harmadik.

4x100 m. footballista staféta. Hűvös-vándordíj. 1. KAOE (Szigeti, Gerő II., Vida, Gerő I.) 48.2 mp. 2. BEAC (Kertessy, Kollár, Pluhar, Marcinkó) 52 mp. Fölénnyel nyerve.

Budapest távolugró bajnoksága csapatverseny. 1. MAC (Somfay 619, Bakó 605, Kovács 625, Petrasovszky 655, Rácz 647) 31.51 m. Átlag 6.30 m. 2. FTC (Ujfaluczky, Schinkásch, Virág, Stolmár, Brausz M.) 29.23 m. Átlag 5.84 m. 3. MTK (Steiner, Gárdos, Braun, Komlós, Schillinger) 29 m. Átlag 5.80 m. Bár a MAC-ugrók közül Somfay, Bakó és Kovács legjobb formájuktól elmaradtak, mégis fölénnyel győztek.

3000 m síkfutás. 1. Némethy Jenő FTC 9 p. 0.6 mp. országos rekord! 2. Bese József MTE 9 p. 41.2 mp. 4 induló. Az első kört Steiner P. MTE vezette, onnan Némethy ment az élre és a 3-ik körtől gyorsítva elhúzott ellenfeleitől és fölénnyel (250 m.) győzve 5.6 mp-cel javította meg Vörös Vince rekordját. A részidők 400 m. 1:7, 800 m. 2:22, 1500 m. 4:32.8. 1600 m. 4:51. 2000 m. 6:02.

Hármasugrás hcp. 1. Somfay Elemér MAC e. n. 14.51 m országos rekord! 2. Helfer Béla KAOE 160 cm. e. 14.04 m. 3. Brausz Mihály 170 cm. e. 13.86 m. 13 induló. Somfay kettőt ugrott. Első ugrása 13.80 m volt, második 14.51 m. Ezzel 71 cm-rel javította meg Gáspár D. 13.80 cm-es rekordját.

300 m síkfutás hcp.
1. Radnay Herman FTC 24 m. e. 36.2 mp. 2. Vida Béla KAOE 7 m. e. 36.3 mp. 3. Gerő Mór KAOE 12 m. e. 36.3 mp. 9 induló, 1 m nyerve, 30 cm. harmadik.
200 m síkfutás. 1. Gerő Ferenc KAOE 23.8 mp. 2. Helfer Béla KAOE 24 mp. 3. Kovács Béla FTC 24.6 mp. 3 induló. 4 m nyerve. 5 m harmadik.

Gerelyvetés hcp. 1. László Ferenc MTE 8 m. e. 48.20 m. 2. Ujfaluczky József FTC 14 m. e. 47.70 m. 3. Szentpály János KAOE 13 m. e. 47.40 m. 5 induló.

1500 m síkfutás II. osztályú. 1. Vogel Antal KAOE 4 p. 25.8 mp. 2. Görög Jenő MTK 4 p. 26 mp. 3. Bozsik István MAC 4 p. 26.4 mp. Nagy részben Bozsik, majd Bokor MTK vezetett lassú iramban. A finisben Vogel 6 m győzött Görög ellen, aki az utolsó méterekben szorította 1 méterrel a harmadik helyre Bozsikot.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Helfer Béla Gáspár Jenő magasugró
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98