Dtum
Login with Facebookk
1921 | December

László László kihallgatása a rendőrségen

Hipnózissal követett el betöréseket – a kettős öngyilkosság oka szerelmi dráma.

A kettős szerelmi dráma, amelynek szereplői László László és Knies Emma voltak, most jutott el a lefejezéshez. A rendőrség tegnap hallgatta ki László Lászlót, akit mindeddig a rabkórházban kezeltek könnyebb természetű sebsérülésével.


A 22 éves fiatalembernek igen zajos a multja. A katonai hatóságok március hónapban szökés, rablás és lopás büntette miatt körözőlevelet adtak ki ellene és csak most, az öngyilkosság révén sikerült a körözés alatt levő Lászlót feltalálni.


László ugyanis annak idején megszökött a katonai szolgálat alól és különböző büncselekmények révén tartotta fenn magát. A nyomozás adatai szerint László számos betöréseslopást követett el magánlakásokban, még pedig hipnotizálás révén.


Barátai révén kifürkészte, hogy a cselédségen kívül melyik lakásban nem tartózkodnak otthon. Rendszerint esténként valamilyen ürüggyel megjelent a kiszemelt lakásban és a cselédlányt erős szemszuggesztióval a hatása alatt tartotta. Ijesztő nézésétől a szegény kis cselédek valósággal trancc-állapotba estek és így László a cselédségek előtt a legnagyobb nyugalommal fosztotta ki a lakásokat.


A rendőrségre annak idején számos ilyen feljelentés érkezett, a rablás hihetetlennek hangzó körülményeinek azonban nem igen lehetett hitelt adni s ezért a cselédeket gyanusitották a lopásokkal.

 

László a lopott dolgok értékesítése révén befolyt pénzből spiritiszta kört alapitott, amelyet az ily módon szerzett pénzösszegekből tartott fenn. Állandóan nagyon pénzösszegek voltak nála, amelyekből még nőknek is juttatott.


A főkapitányságon tegnap délelőtt hallgatta ki Lászlót dr. Risztles Lázár rendőrkapitány.


László a vallomásában elmondotta, hogy több mint hét éve foglalkozik a spiritizmussal. Azonban a szeanszokon mindig csak mint médium szerepelt, mert hipnotizáló erővel nem bírt. Szorgalmas látogatója volt Schenk spiritista előadásainak és azoknak a hatása alatt határozta el magát arra, hogy a spiritizmussal komolyan fog foglalkozni.


Erre a célra spiritiszta könyveket vásárolt és eleinte könyvekben tanulmányozta a spiritizmus rejtelmeit. Később szeánszokra járt el, majd megalakította a Nincstelenek klubját, amelynek tagjai csakis spiritizmussal foglalkoztak.


Ezeken a szeanszokon szellemeket idéztek meg, amelyek a tulvilági élet gyönyöreit hangoztatták előttük, ugy hogy valamennyien bizonyos tulvilági kényszer hatása alatt gondoltak a halálra. A titokzatos szellem hivó szavára előtte hatan követtek el öngyilkosságot.

 

Lászlóra különben egy magát Ráhel-nek nevező fekete szellem volt hatással, aki trance-állapotában állandóan hivta a tulvilágra, hogy Lászlónak már csak a halál után elkövetkező uj élet ád enyhülést és nyugodalmat. – Hallgattam a szellem szavára – mondotta László – és egy évvel ezelőtt egy József-köruti vendéglőben öngyilkossági kisérletet követtem el. Szinte megmagyarázhatatlan módon jutott a revolver a zsebembe. Az utcán több izben önmagamtól is trancc-állapotba estem. Azt sem tudom, hogy jutottam be a vendéglőbe és hogyan lőttem magamra.
- Knies Emmával közösen határoztuk el, hogy öngyilkosok leszünk. A szülei máshoz akarták feleségül adni és ezért választottuk a halált. Ő volt az erősebb, ő benne több akaraterő volt, mint bennem és ezért használta ő a fegyver helyettem.


László a leghatározottabban tagadja, hogy a leány hipnozis hatása alatt követte volna el az öngyilkosságot. A kihallgatott tanuk azonban mind László ellen vallanak, vallomásukat azonban egyetlen pozitivummal sem tudták bizonyitani.
A rendőrségnek mindössze néhány levél van a birtokában, amelyeket László öngyilkossága előtt a hozzátartozói részére irt és amelyekben bucsut vesz tőlük. A levelekben azonban sehol sem tesz említést a spiritizmusra vonatkozólag.


Lászlót kihallgatása után visszakisérték a cellájába és ma viszik a katonai hadosztálybiróságra, ahol korábbi büncselekményeiért vonják kérdőre. Valószinű, hogy Lászlót ezután rövidesen az ügyészség Markó-utcai fogházába viszik, ahol az eljárást tovább folytatják ellene.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98