Dtum
Login with Facebookk
1921 | December

Nagyatádiék ellenzékbe kerülnek

Az uj Bethlen-kabinet, amely szombaton a délutáni órákban megalakult, vasárnap még nem tette le esküjét és valószínüleg a hétfői nap folyamán fog erre sor kerülni. Általában a politika szempontjából csöndes volt a vasárnap és valószinüleg csak hétfőn kezd izgalmassá lenni a helyzet, amikor a politikusok a szigetvári beszédből megtudják, mire szánta el magát Nagyatádi Szabó István, ha ugyan elszánta magát valamire akkor, amikor a Bethlen kormánynyal szemben való ellenzékbevonulása esetleg azt a látszatát keltené, hogy cselekedeteinek irányadója a sértett hiuság.

 

Ezzel szemben azonban számolnia kell azzal is, hogy ha nem megy ellenzékbe, akkor az ellenzék rendkívüli erővel meginduló harcaiban őt sem fogja megkimélni és esetleg igen sulyos sebeket tud majd rajta ejteni. Kétségtelen, hogy ez a rendkívül óvatos és opportunus politikus még soha ilyen nehéz helyzetben nem volt, mint ebben a pillanatban.


Nem kevésbbé sulyos azonban magának az uj Bethlen-kormánynak a helyzete is, amely nem tudhatja ma még, hogy – ha csak három hónapra kontemplálják is az életét – milyen erőkkel találja szemben magát. Ha meg akarja alapítani a miniszterelnök a többségi pártot, abból igen könnyen kisebbségi párt lehet. Ez a kisebbségi párt viszont koalicióra léphet a kisgazdák és a kereszténypárt megmaradó részével, de ki tudná megmondani, hogy ebben a tekintetben milyen lesz a helyzet, amikor ezeken az oldalakon igen tüzes ellenzéki hangulat észlelhető. Mindenekfölött pedig ott van az ellenzék megnövekedett ereje és az a rendkívüli energiát adó hite, hogy népmilliók mögötte állanak. De Huszárékon kívül nem számíthat Bethlen a kereszténypártra sem biztosan, ami kiteszik abból is, hogy különösen Andrássy sajtója ma igen gunyos modorban üdvözli az uj kormányt.


Heteket adnak tehát a kormánynak, amely hónapokra szóló életet kér a maga számára, de lehet hogy az erőteljes ellenzéki roham, amelyre nagyban készülnek, napok alatt a multnak adja át gróf Bethlen István uj kormányát.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98