Dtum
Login with Facebookk
1921 | Május

Kisiklott a párisi gyorsvonat

A forgalomzavar ujabb vasúti szerencsétlenséget okozott. Seespitz achenseeparti hajóállomás hidja leszakadt. A bécsi vonalon a vonat alá szoritottak egy asszonyt a gyermekével. 31 halott, 33 sebesült.


A pünkösdi ünnepek kimozgatták a nagy városok lakóit a fülledt lakásaikból és megindult a nagy vándorlás a vidék, a természet felé. Különös talákozása a véletlennek, hogy a szegény, levegőéhes városi kirándulókat sulyos szerencsétlenség érte Bécsben és Innsburuchban, ugyanakkor pedig a párisi gyorsvonat kisiklott és az ebből származó forgalomzavar egy másik vasúti szerencsétlenséget okozott.


A pünkösdi ünnepeknek 31 halott ás 33 sulyos sebesült áldozatja van. Erről szóló távirati tudósitásaink a következők:


Bécs, május 16.
( A MTI magánjelentése.) Szombaton és vasárnap az ünnepek miatt a forgalmi eszközöket óriási tömegben rohanta meg a közönség, amely a már megszokott tolongáson és veszekedésen felül hallatlan kiméletlenséget tanusitott. Sulyosbitotta a helyzetet az is, hogy a Bécsből kiinduló vasutak nagy része éppen az ünnepek előtt pár nappal beszüntette a förgalmat. A közeli Mauer községben, ahol még jár a gőzüzemű vicinális, egy idősebb hivatalnoknőt nyolcéves fiával együtt a tömeg a vonat alá taszitott. Mindkettő szörnyethalt. Tulln közelében a nyilt pályán egy férfi holttestét találták meg. Bizonyosra veszik, hogy az illető a tulzsufolt vonatról esett le.


Innsbruck, május 15.
Késő este elterjedt itt az a hiresztelés, hogy Seespitz achenseeparti hajóállomáson a kirándulókkal zsufolt hajóhid leszakadt. Egyik verzió szerint hét nő és egy gyermek meghalt, tizenhat ember sulyosan és igen sok könnyen megsebesült. Más verzió szerint tizennyolc a halottak száma.
( MTI. )


Páris, május 15.
( Hrvas.) A páris-toursi gyorsvonat az éjjel Uzerche és Le Vigeois közt eddig ismeretlen okból kisiklott. Négy utas meghalt, három katona és egy civilutas megsebesült. A kisiklás következtében a Ferigneux felé vezető vonalon próbálták lebonyolitani a forgalmat, de itt is baleset történt. La Bachellerie pályaudvaron a 71. számu vonat siklott ki, amelynek hét utasa meghalt, harmincöt pedig sulyosan megsebesült. A forgalom szünetel.
( MTI. )

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98