Dtum
Login with Facebookk
1921 | Május

Szabadon és tényszerűen a költségvetésről

Szabadon

Nem nagy dolog. Költségvetési vitája lesz a magyar parlamentnek.
Igazán nem kellene ezért örömtáncot lejtenünk, hiszen a költségvetés előterjesztése parlamentáris kötelesség. Minden parlamentben minden évben le kell folyni a költségvetési vitának. Enélkül a parlament nem parlament. És mi mégis örömmel, büszkén és bizakodva állapitjuk meg, hogy e héten megkezdődik a magyar parlament költségvetési vitája. Mert ez már nagy haladás. Jel, amelynek jelentősége van. Tünet, a mely a rendet, konszolidációt, az alkotmányosság diadalát jelenti. 

A háboru dereka óta nem volt költségvetésünk.
A kormányok indemnitással dolgoztak, ahelyett, hogy előterjesztették volna a budgetet, a melynek minden tételét megbirálhatta volna a parlament és az egyes tárcáknál korláttalan, tág tere lett volna a kritikának. Nem volt költségvetésünk a háboruban. Még kevésbé a forradalmak alatt. Nem volt költségvetésünk e korszakban sem. Költségvetés nélkül kormányzott és kormányoz még ma is a legtöbb levert ország és az ugynevezett utódállamok legtöbbjének parlamentje is. Mi lépünk ki szinte elsőnek a normális parlamenti élet rendjére: a budgettel. 

Mit jelent ez? Azt, hogy vége a kivételes állapotnak.
Ki merünk és ki tudunk már a világ elé állani rendes, ellenőrizhető és alkotmányos szabályokkal megkötött költségvetéssel. Ez az első lépés a pénzügyi konszolidáció felé. Azt jelenti, hogy tág, szabad és korlátozatlan teret engedünk a kritikának. A birálat eddig csak az interpellációk és javaslatok kötött formájában és terjedelmében nyilvánulhatott meg. Most már egyenesen provokálni fogja a kritikát az egyes tárcák budget vitája. Ez az első komoly lépés a tökéletes alkotmányos konszolidáció felé. 

A parlament kivételes állapota hát megszünik. Ezt csak az a lépés követheti, hogy megszünik a sajtó, gyülekezési és egyesülési szabadság, az igazságszolgáltatás kivételes állapota is. Ha visszaállitják a parlament normális rendjét; vissza kell azt a normális rendet állitani az egész vonalon is. Nincs már szükség kivételes állapotokra.

Legyen nyilt élet. Legyen kritika. Legyen szabadság.
Tessék feltépni az ablakokat, hadd áramoljon be a friss egészséges, szabad levegő és pusztuljon el innen ez a nyomott, poshadó, áporodott levegő, a melyet büzhödté, kórossá tett az ablakok leszögezése. Kibirjuk a szabad levegőt. Erősek vagyunk, fegyelmezettek és nyugodtak. Jöjjön a normális rend. Szabadság a kivételes állapotok helyébe. Ezért üdvözöljük az első költségvetést, mint a normális, szabad nemzeti élet első fecskéjét.


Tényszerűen

A kisgazda- és földmívespárt körében általános érdeklődéssel kisérik
az 1920/21. évi költségvetés tárgyalását. Hegedüs Lóránt pénzügyminiszter a párt értekezletén kijelentette, hogy a költségvetés hiánya körülbelül kilenc milliárd, ez azonban Ausztriával szemben, amelynek 82 milliárdot kitévő költségvetésében 57 milliárd a hiány, valóságos fénypont, mert Ausztriában a hiány a mi 20 milliárdos költségvetésünknek több mint a kétszerese. 1921/22. évi költségvetésben ez a hiány nem fog növekedni, mert az új adók folytán igen jelentékeny jövedelemszaporulat várható. 

A kormány tagjai a hét folyamán minisztertanácson és más értekezleteken is a lisztellátás kérdésével foglalkoztak. A földmíves társadalom határozottan tiltakozik az ellen, hogy az ellátatlanok szükségletének biztosítására a gabonát természetbeni adó alá vessék és ezenkívül még őrlési vámot is szedjenek.

Az ellátatlanok számát az eddiginél szigorúbban kell majd megállapítani és azt, aki munkájából megélhet, nem kell többé az ellátatlanok kategóriájába fölvenni. Az ellátatlanok részére leghelyesebb volna általános kenyér pótadó formájában előteremteni a szükséges költségeket, a gazdáktól azonban rendes szabadforgalmi áron kell a gabonát megvásárolni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Than Károly Than Károly
Egyik legutóbbi számunkban mutattuk be olvasóinknak tudományos...
Verekedés az osztrák képviselőházban Verekedés az osztrák képviselőházban
Az osztrák képviselőházban napirenden vannak a botrányos jelenetek....
Box: Magyarország – Olaszország 9:7 Box: Magyarország – Olaszország 9:7
Az Európa legjobbjainak tartott olaszok fölött aratott váratlan...
A kereskedelmi utazók ügye A kereskedelmi utazók ügye
Ausztriában tudvalevőleg legutóbb kiadott kormányrendelet folytán a...
Automatikus kocsikiöntő Automatikus kocsikiöntő
Nem lehet elég tágasra épiteni a pályaudvarokat. Ezt a szomoru tényt...
Yorkshire-mangalica keresztezésű süldők Yorkshire-mangalica keresztezésű süldők
Régi tapasztalat, hogy némely fajtáknak keresztezési termékei...
Nem utaztam Pécsre, nem ájultam el, nem raboltak ki Nem utaztam Pécsre, nem ájultam el, nem raboltak ki
Rémült családi interurbán-telefonálás, résztvevő baráti érdeklődések...
Bálint Aladár: Új művészcsoport Bálint Aladár: Új művészcsoport
A Műcsarnok kiállító művészeinek legtekintélyesebb és tehetség,...
Boxverseny milliomosok esküvőjén Boxverseny milliomosok esküvőjén
Az amerikai milliomosok csakugyan nem tudják már, hogy micsoda...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98