Dtum
Login with Facebookk
1921 | Március

Fokozni akarják a vasutak teljesítőképességét

Mint megemlítettük már, az Iparosok Országos Központi Szövetkezete vezetősége lépéseket tett azirányban, hogy az ipari közmunkákhoz szükséges nyersanyagok és készárúk szállítását a vasutak soronkívül intézzék. Ezzel kapcsolatban a kereskedővilág is akciót kezdett, hogy a vasutak teljesítőképességét a lehetőség szerint fokozzák, ami az iparos és kereskedő érdekek szempontjából egyaránt elsőrendű fontosságú.

Az ipari és kereskedővilágnak ugyanis egyik legnagyobb panasza az áruszállítás nehézkessége, hiányossága és veszélye. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara április 2-án szakosztályülést tartott, mely az államvasutak árúszállításai teljesítményének hibáival foglalkozott. Gyömrey Sándor kamarai titkár részletes előterjesztést készített, amely felsorolja mindazokat az eszközöket, amelyekkel a mai technikai viszonyok között is az árúszállítást könnyebbé lehetne tenni. 

Mint értesülünk, az ülést a szakértőknek az a véleménye tette szükségessé, hogy az államvasutaknál a teljesítmény maximumát, amelyet a mostani szállítási és technikai viszonyok között el lehet érni, meg sem közelítik. A kamara előterjesztése elsősorban a forgalmi korlátozások és a szállítási engedélyek bürokratikus kezelése ellen hoz fel érveket, majd a kocsikiállítás, az ország határán eszközölt vagoncsere, a szállítmányok kisértetése és a munkaidő beosztása terén tapasztalt lehetetlen helyzetre mutat rá. Sürgeti a közlekedési tanács visszaállítását és beleszólási jogot kér az érdekképviseleteknek a közlekedési ügyeknek bel- és külpolitikai intézésébe. 

Érdeklődtünk több kereskedő, valamint szállító cégnél és meggyőződtünk arról, hogy a panasz minden téren helytálló, de azok nagyrészét a kocsi- és szénhiány és szomszédaink erőszakos intézkedései okozzák.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A kormányzó bányászruhában a dorogi szénbányába megy A kormányzó és kisérete leszáll a dorogi szénbányába
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98