Dtum
Login with Facebookk
1921 | Október

A török bajnokcsapat budapesti mérkőzése

A török futballisták kedden délután mutatkoztak be az fővárosi sportközönségnek. A Hungária-úti pályán mintegy 2000 főnyi közönség előtt mérkőztek a két főiskolai egyesületből, a BEAC-ból és a MAFC-ból kombinált csapattal.

A törökökre nézve a mérkőzés sikeresen végződött, amennyiben 3:3 arányban eldöntetlenül végeztek a főiskolásokkal. Ha azonban a főiskolások legjobb erőiket állították volna küzdelembe, úgy a törökök súlyos vereséggel távoztak volna Budapestről.

Kétségtelen, hogy a török csapat fáradt volt már a hosszú túrázástól, azt azonban megállapíthattuk, hogy teljesen fitt kondícióban is alig ütik meg gyengébb I. osztályú csapataink nívóját. Nehezen jönnek bele a játékba, kombinációik még elég kezdetlegesek; a halfsor és csatársor között nincs meg a kellő kontaktus; védőjátékosaik pedig, a kapus kivételével, nagyon gyenge lábon állanak a rugótechnikákkal.

Egyedül a csatársorról szólhatunk dicsérően, amely támadásait okosan vitte keresztül, ha túlságosan sok egyéni vonás volt a játékukban és helyén volt a szíve a kapu előtt is. A csapat legjobb embere a magyar Balassa, aki nagytechnikájú játékos, csak kissé lassú. Mellette a két összekötő, Refik és Somet játékában fedeztünk fel határozott tehetség nyomát. Ők és a fiatal Nedin kapus a csapat legjobb embere.

A főiskolai kombinált csapatban sok volt az alkalmi játékos, aki klubjában sem tartozik a legjobbak közé. A csapat legjobb része a csatársor volt, ennek is Pluhár volt a lelke. Kívüle Gárdonyi a II., Wallet az I. félidőben volt. Igen gyengén szerepelt ellenben a halfsor. A védelemben Bóri volt jó. Vicenik fájós karral védett.

A főiskolások már a 3. percben elérik az első gólt Reinhardt révén. A gólok özönét várja a közönség a kapkodó törökökkel szemben, ehelyett azonban a gyenge halfsor mellett mindinkább szóhoz jutnak a török belsők, elsősorban Balassa, akinek okos átadásaiból Refik balösszekötő egymásután két gólt lő. A főiskolások nagy fölényben vannak, úgy ebben a félidőben mint különösen a II. félidőben.

Eredményt azonban a belső csatárok lassúsága miatt nem érnek el, sőt a törökök egyetlen lefutása Havas tétovázása miatt. Somet révén újabb gólt hoz nekik. Már vége felé jár a játékidő, amikor Pluhár korneréből Havas, majd a magához tért balszárny egy szép támadása után Gárdonyi az eredményt kiegyenlítik. Az utolsó percben csaknem sikerül a magyar csapatnak a győzelmet megszerezni, az éles saroklövést azonban a török kapus bravúrosan kornerre védi.

A törököket a mérkőzés előtt a főiskolai egyesületek nevében dr. Proff Sándor báró, az MLSz nevében pedig Tibor Lajos üdvözölte meleg szavakkal, aminek Szemere Károly dr., a BEAC intézője, aki hadifogságában megtanult törökül, tolmácsolt. A törökök köszönetét és baráti érzelmeit Djelal Sefket budapesti török főkonzul tolmácsolta.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98