Dtum
Login with Facebookk
1921 | Szeptember

Teljesen bizonytalan az itélethirdetés időpontja a Tisza-bünpörben

A terheltek türelmetlenül várják felmentésüket

A lapokban különböző hiradások jelentek meg, amelyek a Tisza-féle gyilkossági bünpör itéletkihirdetésének határnapját találgatták. Az igaz, hogy az öt hónapon át tartó főtárgyalás már több mint két héttel ezelőtt befejeződött és azóta folyik a biróság tanácskozása az itélethozatal felett.
A letartóztatásban lévő vádlottak cellájukban idegesen türelmetlenkednek, valamennyi fölmentő ítélet vár és indokolatlannak vélik a biróság hosszas tanácskozását. A védőügyvédek is külön-külön beadvánnyal sürgetik az ítéletet, valamennyien azt állitják, hogy a bünpőr minden anyagát alaposan meg lehetett ismerni a tárgyalás öt hónapja alatt és a törvény parancsolólag ugy rendelkezik, hogy az ítéletet a perbeszédek befejezése után nyomban, vagy bonyolult és indokolt esetekben legkésőbb nyolc napon belül ki kel hirdetni.
A biróságnak nem lehet a tanácskozás cime alatt vissza vonulni és a periratok alapján a perbeli felek távollétében  visszavomulásban lezárni a bünpört. Az egyik védő azzal érvvel, hogy volt már ennél nagyobb terjedelmü bünpör is, igy például a Tiszaeszlári-pörben nyomban kihirdették az ítéletet. Dr. Gadó István elnök álláspontja pedig az, hogy perbeszédek után a tárgyalást nem szakitotta félbe, sőt el sem napolta,  és hogy a törvénynek nyolc napos határideje még meg sem kezdődött.


Az ítélet kihirdetésének határidejét még maga a biróság sem tudja, a tanácskozás ma még olyan stádiumban van, hogy az elnök a határidőt nem tudja. Dr. Gadó István nyilatkozata szerint lehetséges, hogy e hét végén kihirdetik az ítéletet, de az sincs kizárva, hogy a jövő hétre marad.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98