Dtum
Login with Facebookk
1922 | Április

Rövid hírek

Benes nyilatkozata a magyar kisebbségekről

Génua, ápr. 17.
(A MTI. kiküldött tudósítójának jelentése.) A Lauoro beszélgetést közöl Benes dr. cseh miniszterelnökkel. Benes dr. cseh miniszterelnökkel. Benes mindenekelőtt gratulált Olaszországnak, amelynek felszabadítania sikerült olasz jellegű egykori tartományait. Majd kijelentette, hogy a cseheknek az a kötelességük, hogy megőrizzék szilárd poziciójukat a bolysevikok és a másid véglet, a monarkista reakciónak hódoló magyarok között.


A vámszövetséget vissza kell utasítania, mert az csak viszálykodásnak lehetne a forrása. Arra a kérdésre, hogy milyen Lengyelország magatartása, Benes dr. ezt válaszolta: Lengyelországnak külön érdekei vannak, de azért együttmüködik velünk. Egyébként a kis-antantnak egyetlen irányban sincsenek támadó szándékai.


Az ujságiró ezután rámutatott Magyarországnak panaszaira a kisebbségekkel való bánásmód, mire Benes dr. így válaszolt:
- Az etnográfia nem egyedüli alapja az államalkotásnak, magyar, német és másfajta képviselőink vannak. A rutén földön, ahol 15 százalék a magyarok száma, a polgári iskolák 44 és a kereskedelmi iskolák 50 százaléka magyar.


Amikor az ujságiró az olasz-francia differenciákra célzott és azt hangoztatta, hogy a legtöbb olasz Keynes és Nitti híve, valamint, amikor megjegyezte, hogy Csehországnak hivatása a francia-német kibékülés előmozdítása, Benes dr. nem adott érdemleges választ.

(Benes ebben a nyilatkozatában elhallgatja azt, hogy ezek a magyar iskolák már csak részben léteznek, mert a magyar tanárok legnagyobb részét elüzték és helyükre csehekkel vagy ruténekkel töltötték be.)

Béke a franciák és az arabok közöttPáris, ápr. 17.
(Havas) A lapok jelentik Tuniszból: A bej proklamációt bocsátott ki, amelyben kijelenti, hogy teljes bizalmat táplál Franciaország iránt és nem szándékozik lemondani. A nyugalmat helyreállították. A francia helytartó megjelent a bej palotájában és közölte vele, hogy Franciaország biztosítani akarja az uralkodó döntésének teljes függetlenségét. Felkérte egyuttal a bejt, hogy távolítsa el palotájából azokat a felelőtlen embereket, akik arra törekszenek, hogy a bej és Franciaország jó viszonyát elmérgesítsék. A bej megigérte, hogy megteszi a szükséges intézkedéseket és biztosította a helytartót, hogy esze ágában sem volt 80 pontba foglalt követeléseiket átnyujtani, mint azt róla állították. (MTI.)

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98