Dtum
Login with Facebookk
1922 | Augusztus

Szombatra várható ítélet a Landau-pörben

- A Hétfői Napló tudósitójától.-


A hetek óta tartó Landau-Dóbé bünügy tárgyalásának bizonyitási anyaga befejezés felé közeledik. E héten okvetlenül véget érnek a még hátralévő tanukihallgatások és az iratok felolvasása, az irásszakértők és orvosszakértők meghallgatása után minden valószinüség szerint e hét végén megtartják a perbeszédeket is. A biróság – hogy gyorsabb tempóban fejezhesse be az ügyet – e héten a keddi ünnep kivételével, minden nap tart tárgyalást, ugy hogy valószinüleg szombaton már meghozhatja Dóbé Nándor és társai felett a zsarolási ügyben az ítéletet is.


Ha egy-két napon belül a katonai hatóságok nem adják meg a felmentést Damszky Mihály főhadnagynak a titpktartás kötelezettsége alól, akkor a biróság mellőzi a tanú további kihallgatását, csupán arra vonatkozólag dönt, hogy a már letett vallomására megesketi-e, vagy sem.


Itt emlitjük meg, hogy az ügy hatósági funkcionáriusai nap-nap után sok névtelen levelet kapnak és sok fenyegető levelet kap Rubert Rezső is.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Kirándulóhelyeink kőzettani érdekességei , a kőzetek rétegződése Kirándulóhelyeink kőzettani érdekességei , a kőzetek...
A dolomit- és mészkőhegységeket a vízszegénység jellemzi. Felszínük...
A mire mindenkinek vigyáznia kell
Időnként csapás látogatja meg a gazdát. A csapást Istenben való...
A képviselőválasztások eredménye és a nagy válság A képviselőválasztások eredménye és a nagy válság
Január 26-ikától 31-ikéig az ország összes kerületeiben megtörténtek...
Futurizmus és fasizmus Futurizmus és fasizmus
A futurizmus - az összes vele kapcsolatos és belőle eredő izmusokkal...
Beszédíró-gép Beszédíró-gép
Olyan gépről fogunk szólani, amelyik, első pillanatra látva is, nem...
Bosszut állt a leány, mert uj cipőket kellett kitaposnia Bosszut állt a leány, mert uj cipőket kellett kitaposnia
Nem mindennapi ügyben ítélkezett a VIII. kerületi rendőrkapitányságon...
Az öves armadillo Az öves armadillo
Hajdanában hatalmas törzsnek a törpe ivadéka ez a békés, ártalmatlan...
Graziani tábornok elindult Afrikába Graziani tábornok elindult Afrikába
Graziani tábornok, a keletafrikai olasz haderők parancsnoka,...
Thornton Wilder -  Szt Lajos király hidja Thornton Wilder - Szt Lajos király hidja
Amerikai író, akinek filozófiája van, még pedig olyan filozófiája,...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98