Dtum
Login with Facebookk
1922 | Augusztus

Jugoszlávia és Csehország konfliktusa

A Morning Post belgrádi levelezője irja: Jugoszlávia és Csehország között komoly összezördülés támadt. Azon különböztek össze, hogy ki képviselje a kisantantot a Népszövetség tanácsának küszöbön álló ülésén. A megállapodás az volt, hogy a kisantant államai közül évről évre más állam küld megbizottat.

 

Jugoszlávia most azt kivánja, hogy először az ő képviselője szerepeljen a tanácsban, mert véleménye szerint a napirenden szereplő kérdések, amennyiben a kisantantot érintik, egytől-egyig Jugoszláviának kérdései.

 

Ezzel szemben Benes első izben Csehország megbizottjával akarja képviseltetni a kisantantot, még pedig azon a cimen, hogy Csehország a kisantant első és legerősebb hatalma. A belgrádi kormány megneheztelt ezért és ugy a belgrádi, mint a zágrábi sajtó pártkülönbség nélkül hevesen támadja Benest.

 

Merész képzelődésnek mondják, hogy Csehország a kisantant vezetőjének tartja magát. Ideje már véget vetni annak, - írják - hogy Benes a maga céljai szerint dirigálhassa a jugoszláv hadsereget, amelynek erejére annyira rá van utalva a belső zavarokban meggyöngült Csehország. Az angol lap tudósitója ehhez hozzáfüzi, hogy Jugoszlávia nem akar szakitani Csehországgal, de mindenesetre erős ellenérzéssel nézi Csehország szereplését.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Jugoszlávia Edvard Benes
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98