Dtum
Login with Facebookk
1922 | December

Hamis dollárok vannak forgalomban a fővárosban

Bécsben gyártják a hamisítványokat – Kun Béla futárja hozta forgalomba a hamis pénzt.

A főkapitányságon több tőzsdebizományos bejelentette, hogy hamis öt, tíz és húszdollárosok vannak forgalomba Budapesten és több ilyen hamisitott pénzt a rendőrségnek be is szolgáltattak. Megindult a nyomozás és csakhamar megállapították, hogy a hamis dollárokat Bécsben gyártják és onnan hozzák fel Budapestre. Megállapította a rendőrség még azt is, hogy ezeket a hamis pénzjegyeket egy Horvát Menyhért nevezetű fiatalember hozta forgalomba Bécsben és elárasztotta vele egész Ausztriát.


Horvát Menyhért neve nem ismeretlen a budapesti főkapitányság előtt, mert a kommün idején Kun Béla futárja volt és már akkor ékszercsempészéssel foglalkozott.


A bécsi rendőrség is nyomozott ebben az ügyben és mikor rájöttek hogy Horvát Menyhért hozza forgalomba a hamis a hamis dollárokat, le akarták tartóztatni. Horvát azonban idejekorán megneszelte a dolgot és Génuába menekült, ahol a bécsi rendőrség körözőlevele folytán elfogták. Innen is megszökött és azóta nyoma veszett. Minden valószinüség szerint Délamerika valamelyik államában tartózkodik.


Horvát Menyhért Bécsben nagyúri életet folytatott, állandóan autón járt és Bécs legelőkelőbb helyein fordult meg.


A főkapitányságon erélyes és széleskörü nyomozás folyik, hogy a hamis dollárjegyeket mielőtt a közforgalomból kivonják.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98