Dtum
Login with Facebookk
1922 | December

Elkerülhetetlen az exlex

A politikai élet érdeklődését ugyszólván teljesen a kormány rendtörvényjavaslata körül keletkezett, egyre nagyobb méreteket öltő hullámok foglalják le. A nemzetgyülés összeülése óta nem hozott a Ház elé a kormány olyan törvényjavaslatot, amellyel szemben a különböző pártállásu ellenzék annyira imponáló egységgel nyilatkozott volna meg, mint a rendtörvénytervezettel szemben történt.


Rendkivül jelentékeny erőhöz jutott a küszöbön álló elszánt ellenzéki harc Apponyi Albert gróf vasárnap nyilvánosságra került nyilatkozatával, melyben Apponyi, aki hosszabb gyengélkedés után most hallatta először szavát, szokatlanul éles hangon támadja meg a javaslatot s felhasználta ezt az alkalmat arra, hogy a kormány működéséről feltünően kemény birálatot mondjon. Apponyi leszögezi nyilatkozatában, hogy a rendtörvényjavaslatot a forradalmi szellemi jogalkotás jellegzetes produktumának minősíti.


Azokból a beszélgetésekből, amelyeket a Hétfői Hírlap munkatársának vasárnap alkalma volt folytatni a kormánypárt több mértékadó tagjával megállapítható, hogy a javaslatnak sorsa magában az egységes pártban sincs távolról sem biztositva. A kormánypárt higgadtabb gondolkozásu elemei az első pillanattól fogva osztották az ellenzék aggodalmait, amelyeknek csupán a pártegység megóvása miatt nem adhattak nyiltan kifejezést. Apponyi nyilatkozatának minden bizonnyal a kormánypártban is mély hatása lesz s az csak nagy mértékben fogja erősiteni a többségi párt jelentékeny részének azt az álláspontját, hogy a törvényjavaslat mai formájában tarthatatlan.
Azok, akik a kormányttámogató pártban nem csinálnak titkot meggyőződésükből, mint értesülünk, mint befolyásukat latba fogják vetni a kormánynál a törvényjavaslat visszavonása vagy legalább is lényeges módosítása érdekében.

 

Munkájukat megkönnyíti az a hir, amelyet ma beavatott helyen előttünk megerősítettek, hogy a kormány a közvélemény egyhangú felzudulásának hatása alatt nem fog elzárkózni olyan lényegbe vágó változtatások elől, amelyekkel a kilátásban levő ellenzéki harcot számottevően enyhítheti. A kormányt különösen az ejtette gondolkodóba, hogy az ellenzék körében mindinkább erősödik a passzivitás gondolata, amelynek persze kiható következményei lehetnek. De jobb belátásra fogja birni a javaslat ellen a kormánypárt körében tapasztalható, ma még  alárendelt  áramlat is, amely azonban nyíltan is ki fog robbanni, ha a kormány a benyujtott javaslathoz, mai formájában mereven ragaszkodnék.


A nemzetgyülésen már e héten tárgyalásra kerül az indemnitási törvényjavaslat, amelynek tárgyalásánál az ellenzék - minden ellenkező hirrel szemben - igen széles keretü és éles vitára készül. A kormány ugyan a házszabályok minden rendelkezésre álló eszközét (sürgösség, nyolcórás ülések) igénybe fogja ugyan venni, ellenzéki körökben azonban teljességgel kizártnak tartják, hogy a javaslat a karácsonyi szünet előtt törvényerőre emelkedjék. Mivel pedig a Ház az eddigi intézkedések szerint december 22-én tartja utolsó ülését, a most érvényes felhatalmazási törvény érvénye pedig ez év végével lejár, az exlex elkerülhetetlen lesz.


Renkdivüli érdeklődés előzi meg a nemzetgyülés keddi ülését, amelyen Ulain Ferenc napirend előtti felszólalásában terjeszt elő Rassau Károly elleni állítólagos bizonyitékait. Politikai körökben általános az a felfogás, hogy az Ulain-Rassay-afférnek - éppen az elhangzott vád nagysága miatt - tökéletes elintézést kell nyernie a bizonyitás során semmiféle nyitott kérdésnek nem szabad maradnia s hogy annak, aki a küzdelemben alul marad, minden irányban le kell vonnia a konzekvenciát.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Dr. Ulain Ferenc Rassay Károly
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98