Dtum
Login with Facebookk
1922 | Február

Letartóztatás villamos szabadjegyek hamisitása miatt

A rendőrség pár nappal ezelőtt letartóztatta Pető Mihály hivatalszolgát, aki villamos szabadjegyeket árusitott 2000 koronáért. Pető Mihály a vallatás során elmondta, hogy a villamos szabadjegyeket Kranczinger Ádámtól kapta, aki az Egyesitett Villamos Vasutak kelenföldi mühelyénél volt alkalmazásban.

 

Kranczinger Ádám a villamos szabadjegyeket vasárnap délelőttönként a kelenföldi mühely irodájából lopkodta el és azt Pető Mihálynak adta át eladás végett. A főkapitányságon Mihaljevics detektivfelügyelő csoportja nyomoz ebben az ügyben és Horváth Dániel és Nyársik Lajos detektivek megállapitották, hogy a villamos szabadjegyek eladásával Kranczinger jelentékeny kárt okozott a villamostársaságnak. A nyomozás során ujabban letatóztatták Szvoboda János hivatalszolgát is, aki szintén két darab ilyen villamos szabadjegyet négyezer koronáért értékesitett.

 

A főkapitányságon erélyes nyomozás folyik ebben az ügyben, hogy az összes ellopott villamos szabadjegyeket, melyből 14 darabot megtaláltak, felkutassák. A három csalót dr. Antal Géza fogalmazó letartóztatta és a holnapi nap folyamán a királyi ügyészség fogházába átkisérik.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98