Dtum
Login with Facebookk
1922 | Június

Tiszta egységespárti kormány alakul a parlament összeülése után

A választási küzdelmek végük felé közelednek. A tegnapi pótválasztások minden eredménye még nem ismeretes. A kormány 39 pótválasztásban áll szemben ellenzékiekkel, 12-ben kormánypártiak egymással és 8-ban az ellenzékiek egymással szemben. Az ellenzéknek 46 biztosított mandátuma van, a kormánynak 127, mely utóbbiban 102 kormánypárti. 1 Heinrichpárti és 4 kormánytámogató pártonkivüli foglaltatik. A budapesti választások eredménye számszerüleg még szintén bizonytalan, előreláthatóan bizonyos azonban, mintegy 75-80-ra tehető ellenzéki fog a kormánnyal szemben állani s a harc, melyre kilátás van, szenvedélyesebb lesz, mint bármikor volt.


A választások befejezése utáni kialakulás egyelőre még csak az árnyékát veti előre, ugy a kormány, mint az ellenzék további terveiről, taktikai és stratégiai magatartásáról elterjedt hirek alig egyebek önkényes kombinációknál. Ezek között azonban vannak olyanok is, amelyek nyilvánvalóan szükséges következményei lesznek a helyzetnek.


Magában az egységes pártban erősen megnyilatkozik az az óhajtás, hogy a kormánypárt tisztára saját kebeléből alakított kormánnyal vigye az ország ügyeit.


Már jelöltek is vannak az ekként lelépő kereszténypárti miniszterek helyett. Hegyeshalmy helyébe Lers Vilmos báró, Bernolák helyébe báró Petrichevich-Horváth Elemér népjóléti államtitkár kerülne. Vass József kultuszminiszternek megmaradásáról olyan formán esett szó, hogy a kultuszminiszter belép az egységes pártba. Az viszont, hogy ezt a fordulatot a kormányt miképpen fogadná, nincsen tisztázva s nem lehetetlen, hogy a terv keresztülvitele a kormány és Huszárék között egészen uj helyzetet teremtene.


Különféle hirek terjedtek el a kormánypártban való kialakulásáról, az alaposan megfogyva visszakerült kisgazdák kiválásáról, valamint arról, hogy a Heinrich-párt a kormány támogatásáért feltételeket óhajt szabni, ezek azonban egyelőre a parlament összeüléséig nem aktualisak s ezekre vonatkozóan konkrét események nem is történtek.


Az ellenzék természetesen erősen bizakodik abban, hogy a kormány pártja a parlament harcaiban az egyes felmerülendő kérdésekben nem mutatkozik majd olyan egységesnek, mint a hogy az ezekben a harcokban megkövetelendő volna. Egyelőre azonban erre sem lehet jóslásoknál egyebet tenni, ezek pedig a ma még kialakulatlan helyzetben igazán csak korainak volnának.


Az ellenzék viszont a legnagyobb harci készséggel és ugy látszik, az egységes ellenzéki front megalakításával készülődik a harcra, ugy, hogy a junius 16-án összeülő parlament nehéz csaták szintere lesz mindjárt az első napokban, amikor 14 nap alatt meg kell szavaztatni a kormánynak az indemnitást, mert különben ex-lexbe kerül az ország. Az ellenzék erőteljesen szervezkedik arra, hogy már az indemnitásvitánál megakassza a kormánynak és pártjának müködését.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98