Dtum
Login with Facebookk
1922 | Június

Magyarország evezős bajnokságai

A Skiffbajnokságot, Blum Béla, a dublót a két Gross fivér nyerte – A Hungária nyolcasa a Műegyetemtől is kikapott.

A délután fél ötre hirdetett versenyt az erős déli szél két órával késleltette. A fél hétkor még mindig rossz vízben megkezdett verseny első száma a skiff bajnokság volt. Az erősen hullámzó vízzel a könnyű versenyhajók nem tudtak megbirkózni s ezért, miután a versenyt tovább halasztani nem lehetett, úgy oldották meg a kérdést, hogy valamennyi startoló skiffet a margitszigeti part menti csendesebb vízben indították el.

Ebből aztán baj is történt. Koós Imre a bajnok aspiráns összeütközött Grosz Leóval, míg Blum szépen beevezve Koós vizébe, előtte vagy 6 hosszal nyerte a bajnokságot. A Pannónia öröme azonban kissé korai volt, mert az evezős szövetség a versenybíró meghallgatása után megfogja semmisíteni az egész versenyt. A dubló bajnokságot a Duna Evezős Egylet szimpatikus testvérpárja viszont teljesen reálisan nyerte meg.

A vegyes bajnokságot a Pannonia Hantztiger négyese row-over-ben, a nyolcas bajnokságot ugyancsak a Pannonia Hautzinger nyolcasa nyerte imponáló stílusban. A Hungária nyolcasa teljesen letört. A junior MEC-től, amelyet a Pannónia 3 és fél hosszal vert meg, legalább 2 hosszal kikapott.

Részletes eredmények:
Skiffbajnokság. 1 Pannónia Evezős Club (Blum Béla 6.56" 2. Neptun Evezős Egylet (Koós Imre) Óvás alatt.

Négyevezős verseny.
1. Nemzeti Hajós Egylet (Heokenast Frigyes, Sarudy István dr., Rupp György, Hornyánszky E. v. e. Lukács Zoltán dr. korm) 2. MAC 6 hosszal nyerve.

Négyevezős bajnokság.
1. Pannonia EC (Wick Lajos, Török Ferenc, Szendeffy István, Hantziger Sándor v.e.) Row-ower,

Skiff verseny. 1. MAC (Adler Rácz József) Row-ower.

Nyolcevezős verseny kormányossal.
1. MAC (Náday Imre, Engberth Gusztáv, Sebők Géza, Szathmáry Zoltán, Csepely Károly, Wagner István, Hócker Károly, Staud Sándor vez. ev. Jellinek József korm.) 51.58. 2. Duna EE. Másfél hosszal nyerve.

Kettős párevezős bajnokság. (dubló)
1. Duna EE. (Grosz Leó, Grosz Andor v.e.) 2. Neptun EE. 1000 méternél egy hosszal, 1500-nál 1 1/2 hosszal vezet a Duna, melyet mindvégig meg is tart.

Nyolcevezős bajnokság. 1. Pannonia EC. (Keresztes Henrik, Kirchknopf Ferenc, dr. Jesze Kálmán, Józsa László dr., Szendeffy István, Török Zoltán dr., Wick Lajos, Hautzinger Sándor vez.e.) 2. Műegyetemi EC. 3. Hungária EE. A Pannonia 1000 méternél már másfél hosszal vezet a MEC előtt, 1500-nál 2 1/2 hosszal. A célban az első és második között 3 1/2 a második és harmadik nyolcas között 2 hossz a különbség. A verseny már erős félhomályban ért véget.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Koós Imre (Neptun) második helyezett Blum Béla (Pannónia) a skiff bajnokság győztese
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Imrédy és kormányának lemondását nem fogadta el a Főméltóságú Kormányzó Imrédy és kormányának lemondását nem fogadta el a Főméltóságú...
Vasárnap este nyolc óra után került nyilvánosságra a következő...
A repülőgép A repülőgép
A repülés ma már nem fog megállani, a fejlődés ezen a téren emberi...
Sardou ( 1831-1908) Sardou ( 1831-1908)
Bizonyára alig akad művelt ember egész Európában, a ki legalább egy...
Politizált a borbélymühelyben Politizált a borbélymühelyben
Révész Márk 29 éves magánhivatalnok a Kertész-utcában levő egyik...
Énekek a magyar parasztról Énekek a magyar parasztról
Sir Randolph Churchill-nek, Herbertjén, Winston Churchill úron kívül...
Mérget tartalmazó kerti növényeink  2. Mérget tartalmazó kerti növényeink 2.
Dudvás növények. A díszkertekbe ültetett dudvás növények között igen...
Cs. Szabó László: Illyés Gyula Cs. Szabó László: Illyés Gyula
Illyés Gyula Márainak engedte át a társadalmi önéletrajz elsőbbségét...
Döntetlenül áll a német magyar úszómérkőzés (12:12) Döntetlenül áll a német magyar úszómérkőzés (12:12)
Szépszámú közönség jelenlétében zajlott le a magyar-német...
Kövi Mária (Postás) nyerte Budapest női tornászbajnokságát Kövi Mária (Postás) nyerte Budapest női tornászbajnokságát
A Budapest bajnokságot Kövi Mária (Postás) nyerte – jobb...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98