Dtum
Login with Facebookk
1922 | Március

A vívó csapatbajnokságok

MAC – WVC 11:5
MAC II. – WVC II. 12:4


Csütörtökön este 6 órakor a Wesselényi VC vívótermében folyt le az első I. osztályú csapatbajnokságnak ez a mérkőzése. A MAC csaknem legerősebb összeállításban állt fel s ezzel a verseny sportértékét már eleve biztosította. Izgalmasnak a verseny nem volt mondható. A MAC elejétől végig nagy fölénnyel dolgozott s a WVC csak elvétve ért el győzelmet.

A győztes csapat főerőssége ezúttal Rády volt, aki mind a négy asszóját megnyerte, Terstyánszky és Tóth Péter egy-egy vereséget szenvedett, míg sz. Nagynak egy győzelme és három veresége volt. A MAC vívói általában jól vívtak, de hogy képességeik elegendő-e a csapatbajnokság megnyeréséhez, az a MOVE – BSE és MAFV bajnoki mérkőzéseken fog eldőlni.

A WVC csapatának tagjai közül Tihanyi vívott a legjobban: két győzelme volt, Tóth és sz. Nagyot verte. Tihanyi sokat engedett a szezón előtt merevségéből, s védő képessége is biztosabb, azonban a riposzt sokszor benne marad a karjában Mirjankeviz két győzelmet aratott: Terstyánszky és Sz. Nagy felett. Kitűnő mensura tartásával ellenfeleinek mindig nehéz küzdelmet okoz. Znojemszky egy győzelmet aratott: Sz. Nagyot verte meg. Vívott még Wolfart.

A WVC-nak legközelebbi mérkőzése a BEAC-al lesz, mely annyira ígér nagyobb érdekességet, mert ez dönti el az I. osztály utolsó helyezését. A másik három klubbal szemben ugyanis egyiknek sincs nagyobb esélye s így ennek a mérkőzésnek a kimenetele körülbelül tisztázza az V. hely kérdését. A szövetségi díjért lefolyt mérkőzést is a MAC nyerte meg 12:4 arányban.

Gombos 4, Kovácsy, Pál 3-3 és Pártényi 2 győzelemmel járult a sikerhez. A WVC 4 győzelmén Szigethy, Marzsó, Nagy László és Káveczky egyforma mértékben osztozott.
A zsüriben dr. Nagy Béla, Schenker Zoltán és Bogen Béla foglalt helyet.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98