Dtum
Login with Facebookk
1922 | Március

Budapest birkózó bajnoksága

Nívótlan verseny. – Az MTE visszalépett a versenyből. – Szelky Ottó (Vasas) esett Grünvald Bélától (MAC)

A szövetség rossz időben rendezte a versenyt. A stockholmi út hosszabb ideig való elnyúlása kellemetlen következményeket vont maga után. A résztvevő versenyzők egy része még ki sem heverte az ott szerzett sérüléseket, másik része pedig a körülmények véletlen összejátszása folytán vagy harcképtelen volt, vagy pedig egyéb körülmények folytén akadályozva volt az indulásban.

Ezért azután a verseny nívója a szokásos Budapest bajnoki versenyek nívóján mélyen alul maradt. Kis mezőnyök és egy két élvezetes és stílusos mérkőzést leszámítva, erős nívóbeli csökkenés jellemezte a versenyt, a melyben kidomborodott az a most már nem is vitatható tény, hogy a nemzetközi birkózó szabály abszolút hasznavehetetlen.

A szombati versenyek menetét különben egy eléggé el nem ítélhető kellemetlen incidens is megzavarta, amennyiben az MTE birkózói Maturának lepontozása miatt testületileg visszaléptek a versenytől, aminek folytán valószínűleg egy biztos bajnokságot (pehelysúlyban Skerlecz révén) szalasztottak el.

Bármennyire is elismertük mindenkor a szimpatikus munkás gárdának a birkózás kiterjesztése terén szerzett érdemeit, nem hagyhatjuk megrovás nélkül ezt a szokatlanul súlyos sportszerűtlenséget, amelyből arra lehet következtetni, hogy az egyesület vezetőségének nincsenek eléggé kezében az atlétái, ha – tudva e súlyos lépés messzemenő következményeit – még sem tudták megakadályozni ezt a teljesen indokolatlan lépést.

A kérdéses mérkőzést (Matura-Friegler) véletlenül olyan bírák vezették (Weisz Richárd, Kossuth Ferenc dr. és Ulián Kázmér) akiknek szaktudása vitán felül áll. Ha a szövetség az ilyen sportszerűtlenségeket a lehető legradikálisabban meg nem torolja, úgy annak a sportfegyelem meglazulása lesz az elkerülhetetlen eredménye. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy nagyobb egyesületeink (BAK, MTK, MAC) távollépükkel tüntettek, vagy csak a másodklasszissal rukkoltak elő.

Ezzel szemben dicsérettel kell megemlékeznünk Bók Endréről (Kaposvár) aki az első napon két értékes győzelmével beigazolta, hogy klasszis dolgában alig marad a legjobb budapesti versenyzők mögött. Vasárnap Eidlicztől véletlenségből esett. E súlycsoportban a győztes Áron a helyezettekkel egyforma klasszist képvisel. Endrédy a verseny első napján Faragóval (Nagykanizsai TE) folytatott küzdelemben egy túl merész szaltójának áldozata lett. Önmagát tussolta.

Vasárnap Meisterrel folytatott küzdelme a bajnoki verseny legszebb mérkőzése volt. Kellemetlen meglepetést keltett Miskey Árpád (MAC) aki nagy formajavuláson ment át. A védelemnek érdekes játéka volt viszont, hogy a légsúlyú versenyzők Klotán Lajos (Vasas) kivételével átesnek a pehelysúlyba. Így aztán ebben a súlycsoportban nem is voltak küzdelmek.

Legnagyobb meglepetése volt a versenynek Szelky Ottó (Vasas) stockholmi kiküldöttnek esése, aki a nálánál klasszisokkal rosszabb Grünwaldtól egy olyan gyenge áthúzásból esett, hogy még maga partnere is álmélkodott rajta.

Részletes eredmény:
Légsúly: 1. Klotán Lajos (Vasas)


Pehelysúly: 1. Áron József (MTK). 2. Eidlicz Bertalan (Testvériség) 3. Bók Endre (Kaposvári MTE) 10 induló.


Könnyűsúly: 1. Zólyomi Gyula (MTK) 2. Friegler Lajos (BAK) 3. Szántó Róbert (Husiparos) Zólyominak nem voltak komoly ellenfelei. 8 induló.


Kisközépsúly: 1. Faragó István (Nagykanizsai TE) 2. Endrédy Gábor (Husiparos) 3. Rosenstein Márton (Husiparos) 10 induló.


Nagyközépsúly:
1. Miskey Árpád (MAC) 2. Száraz István (Ceglédi MOVE) 3. Kovács Zsigmond (BAK) 4 induló.


Nehézsúly: 1. Grünvald Béla (MAC) 2. Szelky Ottó (Vasas) 3. Birkus Sándor (Husiparos) 3 induló.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Szelki Ottó birkózó (Vasas) Miskey Árpád
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98