Dtum
Login with Facebookk
1922 | November

Boxeres igazoltatók az Andrássy-uton

Két fiatalembert a rendőrségen őrizetbe vettek


Az utcai igazoltatások, ugylátszik, csak egy kis időre szűntek meg. Egyes felelőtlen csoportok szombaton és vasárnap éjszaka ismét akcióba léptek és békés járókelőket igazoltattak és egy fiatalembert véresre vertek. A rendőrég az éjszakai támadók kézrekerítésére megtette a szükséges intézkedéseket, eddig azonban csak kettőt sikerült közülük előállítani.


Szombatról vasárnapra virradó éjszaka az Andrássy-uton hazafelé tartott Erőss László tisztviselő. A Párisi Nagy Áruház előtt nyolc fiatalemberből álló csoport jött vele szembe és az egyikük hirtelen eléje toppant ezzel a már közismert kérdéssel:
- Zsidó vagy? Igazold magad!
A tisztviselő nem válaszolt az igazoltató fiatalembernek, hanem kiakart térni a csoport elől. - Nem meri magát igazolni - kiáltották feléje, - De majd mi leigazoltatjuk.
És a következő pillanatban mind a nyolc fiatalember nekiesett az egyedüllevő tisztviselőnek és össze-vissza verték, boxolták.


A súlyos ütlegek a fejét érték, ugy, hogy Erőss összeesett az utcán. A botrányos jelenetnek számos tanúja volt, azonban senki sem sietett a szorongatott helyzetben lévő tisztviselő segítségére. Az egyik szemtanu szerint, ugyanis az emberek azt hitték, hogy a fiatalemberek egymás között vesztek össze és ezért nem akartak közbelépni.


A verekedésről mégis értesítették a közeli rendőrőrszemet, amíg azonban az a helyszínre érkezett, a véresen igazoltató fiatalemberek eltűntek. Erőss a főkapitányság központi ügyeletén bejelentette az esetet és támadóiról pontos személyleírást adott.


Vasárnap délelőtt Erőss támadói közül két fiatalembert előállítottak a főkapitányságra. Mindketten tagadták, hogy részük lett volna a verekedésben, a tanuk azonban mind ellenük vallottak. A két verekedő fiatalembert a rendőrségen egyelőre őrizetbe helyezték, társaikat pedig keresik.


Az elmúlt éjszaka még több helyen voltak utcai zavargások.


A Csángó-utca és a Fóthi-ut sarkán eszméletlen állapotban találták Zinyi Pál 31 éves műszerészt. Amikor a kihívott mentők eszméletre térítették, elmondta Zinyi, hogy ismeretlen emberek támadták meg az utcán és botokkal addig ütötték, amíg eszméletét el nem vesztette. Lakására vitték, az éjszakai utonállókat pedig a rendőrség kutatja.


A Frangepán-utca 62. számu ház előtt éjszaka 2 órakor ugyancsak eszméletlen állapotban találták Balgó József 34 éves napszámost. A mentők a Rókusba vitték a súlyos, szurt sebeket szenvedett fiatalembert. A kórházban kihallgatták, s elmondta, hogy duhaj legények támadták meg, akik minden ok nélkül összeszurkálták. Ennek a támadóit is keresi a rendőrség.


Hajnali 3 órakor az óbudai rendőrkapitányságra hívták a mentőket. Egy nagyobb éjszakai verekedésből kifolyólag ugyanis három fiatalembert állítottak elő a III. kerületi kapitányságra, akik maguk is sulyosabb sérüléseket szenvedtek, és a mentők a három fiatalembert: Fun József villamosellenőrt, Burger Ernő házalót és Eszterberger Géza szerelőt bekötözték, majd otthagyták őket a kapitányságon, ahol a verekedés ügyében előállították őket.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98